Hargita Megye Tanácsa támogatja a népi és hagyományos viseletek beszerzését
Népi és hagyományos viseletek elkészíttetését, valamint beszerzését támogatja Hargita Megye Tanácsa, a pályázatokat március 26-ig várják. A kiírásra, a korábbi évekhez hasonlóan, Hargita megyei köz- és magánjogi fizikai és jogi személyek jelentkezhetnek, amelyek a romániai törvénykezésnek megfelelően voltak alapítva és bejegyezve. Az évek óta sikeresen működő pályázati program keretösszege idén 160 ezer lej, a vissza nem térítendő támogatás nem fordítható profittermelő tevékenységre.
– Büszkék vagyunk népviseletünkre, élő hagyományainkra, legyen szó néptáncról, népzenéről. Mindezek fontosságát felismerve, évek óta támogatja Hargita Megye Tanácsa pályázati programján keresztül az autentikus népviseletek beszerzését. Az elmúlt tíz évben közel ezer népviseleti darab megvásárlását támogattuk. Ez alkalommal is arra biztatok mindenkit, hogy éljen a pályázati lehetőséggel, és hordjuk büszkén hagyományos viseletünket! – nyilatkozta a kiírás kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
– Fontosnak tartjuk, hogy ünnepeink, eseményeink alkalmával minél többen hagyományos viseletben tudjanak jelen lenni, legyen szó Ezer Székely Leány Napja találkozóról, Csűrdöngölő néptánctalálkozóról, egyházi vagy világi eseményről. Ehhez járul hozzá pályázati programjával Hargita Megye Tanácsa, hogy kultúrkincsünket átadjuk az utánunk jövő generációnak is – nyilatkozta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsa pályázatokért felelős alelnöke.
A pályázatokat Hargita Megye Tanácsának iktatójában március 26-án, 12 óráig, a területi irodákban március 26-án, 10 óráig lehet benyújtani.
Területi irodáink:
Székelyudvarhely: 1918. December 1. út 9. Szám
Székelykeresztúr: Szabadság tér 55. szám, II. emelet
Gyergyószentmiklós: Szabadság tér 12 szám
Maroshévíz: Nicolae Balcescu sugárút, 14 sz., II emelet, 214-es iroda
A vissza nem térítendő támogatás a program dokumentációjában leírtak értelmében kitöltött pályázati űrlap alapján igényelhető, amely letölthető a https://hargitamegye.ro/ honlapról valamint beszerezhető Hargita Megye Tanácsának székhelyén, cím: Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, 208-as iroda, kapcsolattartó: Salamon Endre, tel: 0266-207700, 1308-es mellék, email cím: [email protected]
Csíkszereda, 2020. február 27.