fbpx

Hargita Megye Tanácsának javaslatai a törvényhozásban

Hargita Megye Tanácsa az elmúlt hónapban eljuttatta a munkatársai által megfogalmazott törvénymódosító javaslatokat László Attila RMDSZ-es szenátornak, aki a szenátus kulturális bizottságában dolgozik, illetve Klárik Attilának, szintén a szövetség szenátorának, aki a felsőház közigazgatási bizottságának tagja. A politikusok mindkét bizottságban a törvénytervezet elvetése mellett voksoltak a Hargita Megye Tanácsa által benyújtott javaslatok alapján, aminek eredményeként a törvénytervezetek negatív véleményezéssel kerülnek vitára a szenátus plénumában. Borboly Csaba megyeelnök ezúton is köszönetét fejezi ki az RMDSZ honatyáinak, hogy figyelembe vették az általa vezetett intézmény javaslatait, és közbenjárásukra bekerülhetnek azok a törvényalkotás folyamatába.

A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége (UNCJR) felkérte a megyei tanácsokat, hogy fogalmazzák meg a történelmi központok felújítására vonatkozó törvénytervezet tartalmával kapcsolatos észrevételeiket és módosító javaslataikat. Hargita Megye Tanácsa az általa benyújtott dokumentumban a szakértői konzultációk fontosságát hangsúlyozta, illetve a szoros határidők kerülését, mivel az felületes munkavégzést eredményezhet, és esetenként ronthat az épület állapotán. Javasolja egy országos rehabilitációs program létrehozását, amely meghatározza a finanszírozási forrást, illetve a helyi hatóságok kötelezettségeit a munkálatokban, mivel az engedélyeztetések sorában valamennyi érintett. Továbbá különbséget kell tenni a jóhiszemű tulajdonos és azok között, akik le akarják bontani az épületet, és olyan jogszabályokat kell életbe léptetni, hogy előbbieknek ne legyen teher az ingatlan birtoklása.

A jogalkotás folyamatában az UNCJR-nek lehetősége van az aktuális jogszabálytervezetek véleményezéséhez, amelyhez nézőpontokat, állásfoglalásokat küldhetnek be a megyei tanácsok, ezek az elmúlt egy hónapban mintegy 65 tervezethez kaptak hozzászólási lehetőséget. A 41 megyei tanácsból 15, a 65 tervezetre összesen 73 állásfoglalást továbbított a szövetségnek. A legaktívabb Vráncsa megye volt, húsz jogszabályhoz fűzte hozzá nézőpontját, Hargita megye pedig a harmadik, nyolc tervezet kapcsán juttatta el nézőpontját, három esetben egyedüliként. A megyei tanács számára ez lehetőség arra, hogy olyan problémákra hívhatja fel a központi döntéshozók figyelmét, amelyekkel a tevékenysége során találkozik, és elsősorban jogi megoldásokat javasoljon a gördülékenyebb munkavégzés érdekében, illetve a jogi procedúrák megkönnyítéséért. A nyolc tervezet, amelyekhez kifejtette nézőpontját Hargita Megye Tanácsa, kapcsolódnak a helyi közösségi érdekekhez, a tanács tevékenységéhez, működéséhez, és olyan területeket érintenek, mint az inkubátorházak, a kórházak számára a központi költségvetésből történő kiutalások, a gyermekek jogainak védelme és támogatása, legelők szervezése, igazgatása és kitermelése, földalap, személyszállítás és a történelmi központok rehabilitációja.

Csíkszereda, 2014. október 2.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.