Hétfőtől korlátozó intézkedések érvényesek országszerte
Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) elfogadta mai ülésén a járványhelyzet súlyosbodása miatt hozott korlátozó intézkedéseket. A bizottság döntését a kormány is elfogadta. Az új szabályok október 25., hétfőtől lépnek hatályba és 30 napig érvényesek.
A határozat értelmében 30 napra éjszakai kijárási tilalmat rendelnek el az egész országban, a fertőzési rátától függetlenül este 10 és hajnali 5 óra között. A kijárási tilalom nem vonatkozik azokra, akik: legalább tíz napja megkapták a koronavírus elleni oltásuk második dózisát is, átestek a fertőzésen (legalább 15 napja és legfeljebb 180 napja volt pozitív a koronavírus-tesztjük), akik igazolni tudják , hogy nyomós okkal hagyják el a lakhelyüket (munkavégzés céljából, orvosi ellátás miatt, átutazóban vannak, oltakozni mennek, gyermeküket kísérik, idős, beteg, sérült hozzátartozóiknak segítenek vagy egy családtag halála esetén). A munkahelyi igazolás illetve az egyéni felelősségvállalási nyilatkozat letölthető ITT.
Kötelezővé válik a védőmaszk viselése minden zárt és nyílt közterületen, a munkahelyen és a tömegközlekedési eszközökön. Kivételt képeznek: az 5 évnél kisebb gyerekek, aki egyedül dolgozik az irodában, a papok mise alatt, bemondók, nehéz fizikai munkát végzők stb.
Rendezvényekre, szállodákba, kávézókba, vendéglőkbe, színházba, moziba csak a zöldigazolvánnyal lehet belépni. Kivételt képeznek a 12 éves vagy a 12 éven aluli gyerekek, ha zöldigazolvánnyal rendelkező felnőtt kiséri. Az éttermek, mallok, fitnesztermek, mozik és előadótermek 21 órakor zárnak.
A mozik és színházak kapacitásuk 30 százalékáig fogadhatnak nézőket, a szállodák, kávézók, vendéglők a kapacitásuk 50 százalékáig.
A templomokba, vallási rendezvényekre, élelmiszerboltokba zöldigazolvány nélkül is lehet menni, maszviselés és távolságtartás kötelező.
Felfüggesztik a bárok, klubok és szórakozóhelyek működését és 30 napra betiltják a magánrendezvények (pl. esküvők, keresztelők, ünnepségek), képzések, workshop-ok, konferenciák szervezését.
Egy hónapig csak nézők nélkül lehet sportrendezvényeket tartani.
Az oktatási minisztérium felhatalmazást kap a kényszervakáció elrendelésére az október 25- november 5 közötti periódusra, valamint a 2021-2022-es tanév szerkezet módosítására. A jelzett periódusban a magániskolák tanulói is otthon maradnak és az afterschool-ok sem működhetnek. Javasolják, hogy a felsőoktatási intézmények online oktatásra térjenek át az október 25. és november 5. közötti periódusban.
Covid- útlevelet kérnek a közintézményekben, a helyi vagy országos hivatalokban, a különböző szolgáltatók irodáiban, csak az alkalmazottak léphetnek be zöldigazolvány nélkül. Sürgősség esetén, mint például a születési vagy halotti bizonyítvány kibocsátása, korlátozás nélkül fogadják a kérelmező ügyfeleket, de csak online vagy kültéri ügyintézés keretében.
Az alkalmazottak legalább 50 százalékának távmunkában kell dolgoznia.
A CNSU javasolja, hogy a közalkalmazottak, illetve a magánszektor irodaházakban dolgozó alkalmazottai csak zöldigazolvány felmutatásával járhassanak be munkahelyükre, ha beoltották magukat, legtöbb 180 napja átestek a betegségen, illetve negatív a teszteredményük, de életbelépéshez a parlamentnek kell törvénybe foglalnia és az államfőnek ki kell hirdetnie a jogszabályt.
A bevezetett szigorítások teljes listája ITT.