fbpx
bdr

Hogyan tovább, Székely termékek?

Hogyan tovább Közös agrárpolitika? Hogyan tovább Székely termékek? Címmel a CAPacity projekt záróeseményén ismertették a résztvevők a program során összegyűjtött ismereteket és tapasztalatokat szombaton, július 15-én a csíkszeredai megyeházán. A kerekasztal beszélgetésen a székelyföldi gazdák jövőbeni lehetőségeit és a Székely termékek jövőjét is kivesézték.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ismételten a gazdák összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen mint azt többször mondta, már most fel kell készülni a 2020 utáni időszakra. Néhány napja Borboly Csaba a Régiók Bizottságában sikerült az APIA-támogatások megtartását célzó módosító javaslatokat elfogadtattnia.

– Ágazati egyesületeinket újra kell indítanunk, ágazatonként nagyban kell gondolkodnunk, olyan jelentősebb beruházásokon kell gondolkodnunk, amely előrehúzza a térséget. A magyar állam részéről jövőre meghirdetett támogatására nagy esélyekkel pályázhatunk, erre azonban szükséges az összefogás és ágazataink összehangolása. Tudunk úgy pályázni, hogy egész ágazatok támogatva legyenek. Ugyanakkor, ha tiszta irányelveket fogalmazunk meg székelyföldi szomszéd megyéink is csatlakoznak – fejtette ki a megyeelnök hangsúlyozva hogy, a megyei tanács Vidékfejlesztési Egyesülete az ágazati egyesületek támogatására is nagyobb figyelmet kell fordítson.

Becze István megyei tanácsos és a vidékfejlesztési szakbizottság elnöke szerint az egyesületen keresztül évente jelentős támogatást pályáztat ki, ugyanakkor meg kell vizsgálni mire lehet a jövőben alapozni.

Tánczos Barna szenátor gratulált a Székely termék kezdeményezésért és a termelőknek az elért eredményekért, mint mondta a következő lépés az kell legyen, hogy ezek a termékek olyan minőséget érjenek el, amelyekkel felvehetik a versenyt a külföldi piacokon a konkurenciával.

A Székely termék mozgalom továbbgondolása érdekében fontos igényként fogalmazódott meg a termelők kapacitásának fejlesztése, a beruházások növelése és a termelők közötti együttműködés. Cilip Árpád projektmenedzser és Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési Ügynökségének munkatársa segítséget nyújt a gazdáknak a Bethlen Gábor Alapítvány által meghirdetett pályázatokkal kapcsolatban. Ahogy az a konferencián is elhangzott már több termelő is elkezdte kihasználni ezeket a lehetőséget, amely által feldolgozó gépeket, hűtő pultokat és más a tevékenységüket nagyban segítő eszközöket tudnak beszerezni a Székely termék termelői.

Csíkszereda, 2017. július 15.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.