fbpx

Jelentős kárt okoztak fakitermelők rönkszállító autói a csinódi úton

A 123-as jelzésű, Csíkszentmártontól Úzvölgyébe vezető megyei úton a fakitermelők autói az utóbbi három napban nagyon megrongálták, járhatatlanná tették az út egy szakaszát Csinód és Szentmárton között, a sáros, agyagos talajon. Ezzel, a karbantartásért felelő megyei tanács munkatársai becslése alapján, mintegy 150 ezer lejes kárt okoztak. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a rendőrség segítségét kéri, ezenkívül az illetékes magánerdészethez, az állami erdészethez és a környezetvédelmi őrséghez is fordul, a kitermelő cégtől pedig, amelyet még nem sikerült azonosítani, a rongálás helyreállítását várja, a vonatkozó törvény alapján.

– A környéken mintegy ötszáz ember érintett, és ha baj esetén például a mentőnek el kellene jutnia sürgősen az ott élőkhöz, nem biztos, hogy célba érne. Azt üzenem a kitermelőknek-károkozóknak, képzeljék el azt, hogy az ő gyerekük is azon a helyen lakik, és a mentő nem tud eljutni hozzá – nyilatkozta a megyeelnök, aki felháborítónak tartja, hogy egyesek ennyire nemtörődömök, felelőtlenek, és a munkálatok azonnali leállítására szólítja fel a kitermelőket, valamint a bizonyos útszakaszokon érvényes tengelysúlykorlátozásra figyelmeztet. – Felhívásom valamennyi megyei kategóriájú útra érvényes, kérek mindenkit, tartsa be a korlátozásokat, hiszen öt munkatársamnak nincs kapacitása folyamatosan figyelni az összesen 850 kilométer hosszú megyei útjainkat, és állandóan figyelmeztetni. Mindannyiunknak ügyelnünk kell az utak állapotára, hisz kínkeserves munka a karbantartásuk. Sajnos más szakaszok tönkretevéséről is értesültem – tette hozzá az elöljáró.

Csíkszereda, 2016. február 18.

 571 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...