Jó hír megyénk pedagógusainak
Február 7-én Maroshévízen Mircea Dușa védelmi miniszter, Hargita megye északi térségének parlamenti képviselője az oktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos fórumot szervezett a megyei tanfelügyelőség munkatársai, térségi polgármesterek és iskolaigazgatók számára. Részt vett Remus Pricopie oktatási miniszter és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is.
A megbeszélésen az oktatási miniszter leszögezte: Hargita megyében nem szűnhet meg egyetlen címzetes vagy helyettesítő állás sem most, sem az új tanévtől kezdődően pénzhiány miatt. Ezt Mircea Dușa miniszter is megerősítette.
– Az elmúlt három hónapban nagyon sok rémhír terjengett megyénk pedagógustársadalmában. Bízom benne, hogy e kétségeket nagyon hamar sikerül eloszlatni, és ahogy mondtam múlt év decemberében, arra kérem megyénk magyar pedagógusait, hogy az oktató-nevelő munkára koncentráljanak, bízzanak az RMDSZ-ben, mert választott képviselőik megtesznek mindent, amit lehet megyénk oktatása érdekében. Az érintett intézményfenntartók, intézményvezetők az elkövetkező hetekben, napokban szakmai fórumokon ismerhetik meg, hogy mi változik a tanügyi rendszerben az elmúlt három hónapban elhangzottakhoz képest. Számomra az a legfontosabb dolog, amit ki szeretnék emelni, hogy nem szűnhet meg egyetlen címzetes vagy helyettesítő állás sem megyénkben sem ebben a tanévben, sem az új tanévtől kezdődően pénzhiány miatt – nyilatkozta a fórum kapcsán Borboly Csaba.
A rendezvény után egy szűkebb körű megbeszélést szervezett Ioan Selejan püspök, amelyen elhangzott, hogy a magyar tanítók pluszóráit ki kell fizetni, ugyanis igazságtalan az, hogy a magyar nyelven oktató tanító az I–IV. osztályban a plusz 3-4 magyar óráért nem kapja meg a tisztességes munkáért járó bérezést.
– Minden munkavállalónak, így a pedagógusnak is vannak jogai, és ha hirtelen, meggondolatlan intézkedésekkel akarják azokat akár részlegesen is elvenni, az ellen fel kell lépnünk. Ugyanakkor kiderült, hogy az iskolaigazgatók ügyében még nincs megnyugtató válasz, azazhogy kell-e tanítaniuk 14 órát, vagy sem. Bízom benne, hogy az év folyamán e téren is rendeződni fognak a dolgok, ezért arra kérek minden érintett igazgatót, ne hozzon elhamarkodott döntést, hisz nagy szükség van munkájukra – emelte ki Borboly Csaba.
Bízunk az RMDSZ-ben. 🙂
Már elnézést, lehet, hogy csak egy csökkentértelmű pedagógus vagyok, de ekkora szemenszedett tájékozatlanságot nem bírok szó nélkül hagyni…méghogy jogai vannak a pedagógusnak…jogában áll pl. a szentmártoni iskolaközponthoz tartozni szentpáli, abásfalvi, szentpéteri, városfalvi, bágyi, recsenyédi stb. pedagógusként, és évek óta tűrni ezt az egész közösséget lebénító és idegronccsá tevő cirkuszt, ami a posztok megszüntetésével és iskolák bezárásával módszeresen csak egy arra való törekvés, hogy a magyarság felaprozódjon és megszűnjön…eszembe jutott 40 fokban a tavalyi román érettségi is, ami szintén ezt célozta…a cikk írója a valóságtól pofátlan módon elrugaszkodva, fejét földben tartó struccként vakon és mindenkit hülyének nézve írja vérlázító hazugságait. El kell jönni a szentmártoni iskola kétségbeesett vezetőségével, szülőközösségével, polgáraival és a polgármesteri hivatal összes tanácstalan tanácsosával szóbaállni…és utána lemondani esetleg, ha nem tudnak lényegbevágó és építő döntéseket hozni. Ilyen súlyos magyarságrombolás még Ceausescu idejében sem folyt…nem látják mire megy ki a politikum és az annak alárendelt, struccpolitikát folytató összes minisztérium ügyködései????????? A ,, mi megyénk” jó hírekkel már nagyon jóllakott, túletett pedagógusa még arra kérdeznék rá tisztelettel, hogy biztos Hargita megyéről szól ez a zengzetes iromány?
Tisztelt Tódor Katalin, pár napja február 1-én voltam Homoródszentmártonon, egy közel négy órás megbeszélésen vettem részt, az Unitárius Esperesség által szervezett oktatási megbeszélésen. Sajnálattal hallottam, újabb információkat, hogy az Önök községében milyen újabb döntések születtek az oktatási rendszer ügyében, a hiányos és nem elég körültekintő módon. Kértem a jelenlévőket, hogy várom a részletes felvetést mert lépni most kell, hisz ha egyre többen a községből elviszik máshová a gyerekeket, a községi oktatási rendszer teljesen vissza fog esni. A megyei tanácsnak csak saját iskolái esetében van direkt hatásköre intézkedni, ellenben ha valahol gond van, arról kell és érdemes beszélni, megfelelő helyeken kell keresni a válaszokat. A tegnapi nap, a főtanfelügyelő asszony figyelmét felhívtam az oktatási miniszter jelenlétében, hogy számos olyan probléma van az Önök községében amelyeket elemezni kell. Kérem segítsen Ön is, akár itt, akár e-mail címemre küldje el részletesen azt amiben úgy gondolja segíthetek, netalán kezdeményezhetek. Köszönöm!
Örömmel olvasom, hogy a pluszórákat ki kell fizetni, ugyanis Dánfalván a januári fizetésünkből már elvették! Remélem mihamarabb vége lesz ennek a cirkusznak, és maximálisan az oktató-nevelő munkánkra koncentrálhatunk, ahogy eddig is tettük!