fbpx

Kárpát-medencei értékesítési hálózatot szeretnének

Elkezdődött a Kárpát-medencei Transznacionális Európai Területi Társulás (EGTC) megalakításának előkészítése azzal a céllal, hogy kedvező feltételeket biztosítsanak a régió termelőinek, csökkentve a multinacionális cégekkel szembeni kiszolgáltatottságukat, valamint termelői és fogyasztói közösséget hozva létre. Ennek érdekében tárgyalt térségünkben az elmúlt napokban Mészáros István, a Kárpát-medencei Hangya Európai Szövetkezet (SCE) főtitkára-programvezetője, és találkozott Hargita Megye Tanácsa, az intézménynek alárendelt agrárkamara, illetve a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetőjével is: Borboly Csabával, Ábrahám Emmával és Márton Istvánnal. A főtitkár elmondta, hogy a Hargita Megye Tanácsa és szakintézménye által kidolgozott megyei agrárfejlesztési stratégiában minden benne van, ami a fenti célok megvalósításához szükséges, „csak meg kell valósítani”, Kárpát-medencei szinten, a különböző, ilyen irányú fejlesztési programok összehangolásával.

A felek a 2020-ig terjedő európai uniós pályázási időszakra koncentrálnak, és ennek érdekében alakítanák meg az EGTC-t. Létrehoznak egy úgynevezett tervezési és fejlesztési munkacsoportot, amiről a Kárpát-medencei Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) döntött múlt év végi alakuló ülésén (a szervezetnek alapító tagja Hargita Megye Tanácsa és a vidékfejlesztési egyesülete). A munkacsoport feladata a már meglévő stratégiai fejlesztési programok szinkronizálása (első ütemben a magyarországiak és a székelyföldiek), ennek alapján pedig egy rövid és középtávú cselekvési tervet dolgoznak ki a 2020, illetve az utáni időszakra, tekintettel az Európai Unió Intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés elnevezésű programjára. A munkacsoport tagja a vidékfejlesztési egyesület, a Hangya SCE szakágvezetői, valamint a KÖSZ alanyi jogú önkormányzati tagjának képviselője.

A munkacsoport létrehozásáig sem ülnek tétlenül: Hargita megyében folyamatban egy saját bolthálózati érdekeltség, valamint egy agrárinnovációs és logisztikai központ létrehozásának szervezése, utóbbi tárolási és értékesítési központ szerepet lát el. Emellett helyi (önkormányzati) piacokat létesítenek, megtervezik ezek működtetését, továbbá agrárinkubációs házakat/parkokat hoznak létre, valamint klaszterszövetkezeti térségi együttműködési formákat alakítanak ki a tejágazat, gabonatermesztés, állattartás, takarmánytermesztés, méztermelés, zöldség- és gyümölcstermelés, erdő- és fagazdaság, valamint mindezek feldolgozása területén. A duális felnőttképzésre is koncentrálnak, ennek érdekében kezdeményezik ún. szociális gazdasági formációk (iskolaszövetkezetek, szociális szövetkezetek) létrehozását, és előkészítik a Székelyföldi Hangya Termelőiskolai Mintaprogramot – a már működő magyarországi modell alapján.

Hargita Megye Tanácsa, valamint szakintézménye és egyesülete a fenti elképzelések megvalósítása érdekében támogatja egy megyei burgonyafeldolgozó és -értékesítő, illetve egy élőállat-értékesítő szövetkezet létrehozását, továbbá ösztönzi a helyi termékek fogyasztását és kistérségi fejlesztési tervek készítését – mondta el Márton István, az egyesület igazgatója.

A szervező intézmények a nyilvánosságon keresztül is szeretnék tájékoztatni az érdekelt gazdasági szereplőket a kezdeményezésről, csatlakozásra kérve őket.

Csíkszereda, 2015. április 29.

 1,117 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...