fbpx

Kevesebb bürokrácia szükséges a szociális intézmények esetében is

Hargita megyébe látogatott a spanyolországi Torrent város (Valencia tartomány) önkormányzatának küldöttsége a For Roma with Roma című pályázat keretében szeptember 19–21. között. Az európai uniós projekt célja, hogy javítsa a romákkal kapcsolatos sztereotípiák és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem terén folytatott kommunikációt nemzetközi tapasztalatcserék révén, és ebben partnerként vesz részt Hargita Megye Tanácsa. A Torrentben romákkal foglalkozó küldöttség tagjai hétfőn ellátogattak csíksomlyói iskola roma osztályába, valamint két családi típusú otthonba: a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ Haladás utcai székhelyéhez és a Szépvízi Gyermekotthonba. Kedden a csíkkozmási Boga Alajos Általános Iskolában fogadták őket, ahol roma gyermekek zenés-táncos műsorát tekintették meg, majd a megye iskolai és egészségügyi mediátoraival beszélgettek. Utána a Szent Ferenc Alapítvány családi típusú otthonait látogatták meg: a tusnádfürdői, a csatószegi és a szentsimoni napközi otthont, utóbbinál egyúttal a hozzá tartozó farmot is.

A vendégek, Maria José Muñoz Pretel és Lorena Pedrón Gutiérrez a Hargita megyei benyomásaikról meséltek Borboly Csaba megyeelnöknek, aki szeptember 21-én, szerdán reggel az irodájában fogadta a küldöttséget. Elmondták, nagyon meglepte őket a családi típusú otthonok intézménye, a családi hangulat, a gyermekcentrikusság, amit itt tapasztalhattak, mert Spanyolországban minden sokkal intézményesebb formájú, annak lebontásán dolgoznak folyamatosan. Arról is beszámoltak, hogy országukban a problémás családoknál a szülőkre is ugyanannyi figyelmet fordítanak, mint a gyermekekre, és megpróbálják egyben tartani a családot. Borboly Csaba elmondta, hogy helyben rengeteg jó megoldás van, csak sajnos a bukaresti politika számos akadályt gördít ezek gyakorlatba ültetése elé, rengeteg követelményt támasztanak, ezen kellene változtatni.

A bürokrácia lebontásának szükségességét hangsúlyozta mindkét fél, mert az szolgálná a gyermekek érdekét. A megyeelnök elmondta, hogy a projektpartnerek segíthetnek a Hargita megyei megoldásokról való pozitív kommunikációban, amellyel befolyásolhatják a bukaresti döntéshozók gondolkodásmódját.

Csíkszereda, 2016. szeptember 21.

 553 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...