Kezdődnek a VI. Székelyföld Napok

Hatodik kiadásához érkezett a székelyföldi identitástudat erősítését célzó, értékközpontú programokat kínáló Székelyföld Napok. Az október 8–18. között sorra kerülő esemény sorozatot Kovászna és Hargita megye tanácsa a marosszéki önkormányzatokkal, kulturális intézményekkel és civilszervezetekkel közösen szervezi meg.

2008-ban a három magyar többségű megye vezetősége közösen álmodta meg a képzőművészeti és gyerekprogramokat, komolyzenei koncerteket és népi kultúrát felelevenítő rendezvénysorozatot, amely kiváló alkalom a térségek közti értékcserére, arra, hogy az ott élők minél szélesebb körben megismerjék egymás és tulajdonképpen saját értékeiket. „Évről-évre egyre gazdagabb a rendezvény programja, amely tartalmazza a közművelődési- kulturális intézmények ebben az időszakban megszervezett eseményeit is, valamint a kimondottan erre az alkalomra tető alá hozott rendezvényeket, mint például a Székelyföldi Grafikai-, illetve Fotóbiennálét, a II. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét és az Orbán Balázs-díj átadását, amelyet évente minden megyében olyan jeles személyeknek ítélünk oda, akik értéket teremtettek Székelyföldön”, hangsúlyozta a hétfőn tartott sajtótájékoztatón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A megyevezető elmondta, a Székelyföld Napok egyik pillére a székely identitáserősítő rendezvényeknek. „Kell legyen ezen a világon egy olyan hely, ahol mi állunk az első helyen, ahol a székelyföldi kérdések a legfontosabbak – ebbe a gondolatkörbe helyeztük be ezt az eseményt, úgy ahogy az Ezer székely leány napját, a Székely Vágtát, a Székföldi Napokat, de ide tartozik a Székely Ruházati Alap is. A jövő évi pályázati rendszerben pedig nagyobb figyelmet fordítunk az alkotó táborok, szakmai műhelyek támogatására is.” A szervezők fontosnak tartják a román közösség, főként a fiatalok megszólítását is. Tamás Sándor az események kínálata közül személyes kedvencét, a Csernátoni burrogtatót is kiemelte: október 10-én, a Haszmann Pál Múzeumban százéves traktorokat gyújtanak be és vezethetnek a kalandvágyók.

 

A Maros megyében élő emberek is megtartották székely szokásaikat főként a Kis Küküllő és a Nyárád mentén, a Maros völgyének nagy részén és Székely mezőségen. Az elmúlt évekhez hasonlóan is bekapcsolódnak a Székelyföld Napokba képzőművészeti, népzene, néptánc, humor és kulturális előadásokkal, gasztronómiai, lovas hagyományőrző és mezőgazdasági vonatkozású programpontokkal – összegezte Szabó Árpád, Maros Megye Tanácsának alelnöke.

A Székelyföld Napok lényege a térségek közti kapuk megnyitása és a különböző generációk megszólítása a rendezvények által. Imreh Márton István, a Kovászna Megyei Kulturális Központ vezetője felszólalásában a gyerek- és ifjúsági programokat emelte ki, de elmondása szerint külföldről haza érkező fiatal kutatók is beszámolnak eredményeikről, a Canon által támogatott műhelymunkák keretén belül az esküvői és sportfotó workshopok-on világhírű szakemberek adnak hasznos tanácsokat, illetve idén is lesz Canon szervíz és bérbe vehető fényképezőgépek azok számára, akiknek fotózni támad kedvük.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, az idei Székelyföld Napok azt mutatják, hogy Székelyföld összenőtt, és teljességében mutatja be értékeit. A rendezvény október 8–18. között tart, de igazából nemcsak tíz, hanem 365 napban együtt dolgoznak, számos közös eseményük van, fejtette ki Borboly Csaba, és ezért köszönetet mondott a kulturális intézményeknek, civilszervezeteknek, polgármestereknek. – Ez az autonómia, amikor nemcsak beszélünk a térség együttgondolkodásáról, együttműködéséről, hanem ezt be is tudjuk mutatni. A rendezvénysorozat színvonalas produkcióinak sokasága a belső turizmus fejlődését, Székelyföldön belül a belső határok lebontását szolgálják – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: az embereket rá kell szoktatni, hogy a szomszédos települések rendezvényeire is ellátogassanak, hiszen nem nagy távolságokról van szó, és ezek az események a közösségi összetartozást erősítik. Ez az élmény pedig ahhoz járul hozzá, hogy a fiatalok az itthon maradást válasszák, vagy érezzék azt a honvágyat, amely miatt minél hamarabb hazatérnek.

Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője arról a 2008-ban elindult folyamatról beszélt, amely idénre révbe ért, struktúrálódott, így 2015-ben átszövik Székelyföldet a különböző programok. Jó példaként kiemelte a fotóbiennálét vagy a dokumentumfilmek szemléjét, amelyekre egyre színvonalasabb alkotások érkeznek. Idén több mint 120 társszervező segítségével több mint 150 programot szerveznek több mint 90 helyszín. Ez egy olyan együttműködés, amelyet évek óta tanulnak, és amelyből tanulnak, ennek köszönhetően egyre jobban felnőnek a feladathoz, fogalmazott Ferencz Angéla. A rendezvénysorozat programja a Facebook-on magyarul és románul is elérhető, illetve a Székelyföld Napok honlapján.

Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész beszámolt arról, hogy a rendezvénysorozat keretében tartandó idei fotóbiennálé pályázati felhívását sikerült a világ minden tájára eljuttatni, és 18 országból érkeztek munkák. A beküldött alkotások színvonalát igazolja, hogy a zsűrizés három napon át zajlott, tette hozzá.

Kovács László, a Camera Club Siculorum elnöke elmondta az első Fotóbiennálé nemzetközi meghirdetésre 1538 alkotás érkezett 149 alkotó részéről. Az idén is három kategóriában hirdették meg a versenyt: az open, ahová archív és új fotókat küldhettek be a jelentkezők, az épített környezetünk, ellentétes képpárokat feldolgozó kategória, és a harmadik a hagyományok elnevezésű csoport, amelybe a legtöbb Magyarországról érkezett. „Ez az a kategória, amely a mi megfogalmazásunkat tükrözi, Székelyföld kulturális értékeit sikerült bevegyíteni és felhívni rá a figyelmet a nemzetközi fotósok körében”, fogalmazott a szakember.

A Székelyföld Napok részletes programja a www.szekelyfoldnapok.ro címen található.

Sepsiszentgyörgy, 2015. október 5. 

600 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...