Kiterjesztik a gazdákat támogató tevékenységeket
Szükség van az egyesület tevékenységének bővítésére, igényfelmérésre a különböző ágazatokban, a megfelelő eszközök megtalálására, valamint a LEADER-csoportok stratégiáinak összehangolására, hiszen érdemes térségi szinten keresni a megoldásokat – mondta el Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a megye tanács vidékfejlesztési egyesületének augusztus 11-i rendkívüli közgyűlésén. Az ülésen elsősorban a költségvetés módosítása, a Hargita megyei tejbegyűjtő központokat felmérő célszerűségi tanulmány, valamint az új tagok felvételére vonatkozó főbb napirendi pontok kerültek terítékre.
A megyeelnökön kívül részt vett Márton István, a vidékfejlesztési egyesület igazgatója, Bőjte Csongor Ernő elnök, valamint a társulásban részt vevő önkormányzatok képviselői. Borboly Csaba szerint bővíteni kell az egyesület tevékenységét és figyelni mindazokra, akiknek segítségre van szükségük. Ezért szem előtt kell tartani a kistermelőket, akik a specifikus szaktudás, megfelelő anyagi háttér, marketing vagy egyéb ismeretek nélkül nehezen tudnak boldogulni. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni e téren a szakoktatásra, hiszen megyénk egyik erőssége lehet a mezőgazdaság, éppen ezért kell kiépíteni a tangazdaságokat is Gyimesközéplokon, Dánfalván és Keresztúron, ahol a magyar kormány jelentős támogatást nyújt.
Hargita Megye Tanácsa növelné az eddigi tagdíjat, ami a megyei vidékfejlesztés színvonalának emelését szolgálná képzések, szakemberek vonzása, marketingre fektetett hangsúly, valamint stratégia felállítása révén, a települések tagdíjait pedig továbbra is az eszközvásárlásokra fordítanák, hangzott el.
Borboly Csaba a korábban célul kitűzött programok fontosságát is hangsúlyozta, mint például egy agrárlogisztikai ipari park és a Hargita sajt, végzős diákoknak szóló ösztöndíjak, tejbevizsgáló labor létrehozása, agrárportál működtetése és gazdáknak szóló tévéműsor indítása, szociális szövetkezetek megalakítása. A közgyűlés egyöntetűen fogadta el azt a költségvetés-módosításra vonatkozó javaslatot, amely szerint a szakmai egyesületek, valamint a gyümölcs- és zöldségtermesztő, illetve -feldolgozó egyesületek számára meghirdetett vissza nem térítendő támogatási alapból megmaradt összegeket átirányítsák a szarvasmarha-, kecske- és juhtenyésztő egyesületek számára meghirdetett pályázatra. Ezenkívül egyhangúlag elfogadták a Hargita megyei tejbegyűjtő központokat felmérő célszerűségi tanulmányra vonatkozó javaslatot, valamint a két új tag – Farkaslaka és Siménfalva – felvételét az egyesületbe, ezzel összesen 46 Hargita megyei település tagja a társulásnak.
Márton István, az egyesület igazgatója ismertette az aktuális pályázati élbírálásokat, amelyek szerint hét megyei egyesület kap támogatást eszközvásárlásra, többségében tejhűtő tartályok beszerzésére. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az egyesület tevékenységét szoros kapcsolatba lehet hozni a turizmussal, látványműhelyek vagy gasztronómia kapcsán, valamint más területeket, ágazatokat is arra a szintre kellene emelni, mint például a megyében készülő kézműves sajtokét, amelyeknek hírnevük van, és egy erős piaci rést töltenek be. Az is megfogalmazódott, hogy szükség van a szakemberek vonzására, ösztöndíjak kiírására, pályázatokra, segítségnyújtásra eszközvásárlás terén.
Borboly Csaba hangsúlyozta, hogy még számos területen szükség van megoldások keresésére, például az állati tetemek elszállítása és megsemmisítése ügyében, ehhez törvénymódosító javaslatot kell benyújtani, továbbá a tejbevizsgáló laboratórium létrehozása kapcsán ugyancsak döntéseket kell meghozni. Nem mellékes az Európai Uniótól érkező támogatások rendszere sem, amelyekért harcolni kell azért, hogy 2021 után is kellő támogatást kapjanak a kisgazdaságok közvetlenül vagy pályázat útján, mondta a megyei tanács elnöke.
Csíkszereda, 2017. augusztus 11.