Lássuk a fától az erdőt!
Négy évvel ezelőtt megsokalltam, hogy helyi rendőrparancsnokok, ha unalmukban nem volt jobb dolguk, hát mentek és riogatták büntetésekkel a székely zászlót kifüggesztő magánembereket, intézményvezetőket. Arra gondoltam, ha megyezászlóvá tesszük a székely zászlót, tényleg nem lesz semmi jogalap még az intézményvezetők ellen sem. És így is történt. Megyénkben zászlóügyben nyugalom volt egészen a múlt év nyaráig, amikor is megszületett egy korábbi jogerős bírósági ítéletnek teljesen ellentmondó másik jogerős ítélet ugyanazon a bíróságon. És közben Kovászna megyében is kineveztek egy prefektust, akiről nem köztudott, de Voiculescu pártjának az embere. És itt el is értünk a lényeghez. A mostani zászlócirkusz provokáció. Voiculescu, illetve sajtótrösztje kelti a cirkuszt, az indulatokat. A cél, hogy több legyet üssenek egy csapásra.
Először is a cirkusz már önmagában jó, mert akkor, mondjuk, el lehet terelni a figyelmet a Voiculescu embere, Daniel Constantin agrárminiszter által kidolgozott gazdanyúzó adócsomagról. Beindulhat a gazdákat kivéreztető, csak a nagybirtokot, a latifundiumot meghagyó agrár-adópolitika. Következménye, hogy a gazdák felhagynak a gazdálkodással, a nagybirtokosok felvásárolják azt is, amit mostanáig nem sikerült, a falusi ember meg mehet cselédnek hozzájuk, vagy mehet Spanyolországba epret szedni, illetve segélyért a polgármesteri hivatal előtt kilincselni. Rám szavazol, van segély, nem szavazol rám, nincs segély alapon. Ez a Voiculescu & Co. vidék- és agrár(vissza)fejlesztő projekt. Erről és más hasonló akcióikról akarják a figyelmet elterelni. És itt nemcsak Voiculescuról érdemes beszélni, hanem az egész PNL-ről, amely városi, bukaresti párt lévén 22 éves léte alatt ott tett keresztbe a decentralizációnak, ahol csak tudott. Antonescu már el is kezdett rettegni, elővette a másik szitokszót, afederalizálást, szóval keményen készülnek a regionalizáció kisiklatására.
A másik dolog, amiért Voiculescu emberei gerjesztik a cirkuszt, az a tény, hogy a PSD-nek Antonescu, Voiculescu emberei nélkül is megvan a parlamenti többsége, például az RMDSZ-szel. Ezért az „antennákon” olyan helyzetet kell teremteni, hogy Victor Ponta meg se merje próbálni az összebútorozást az irredenta, zászlólengető magyarság politikai képviselőjével, az RMDSZ-szel. Egyébként itt azt is látni kell, hogy az erdélyi magyar politikai mezőben is vannak olyan csapatok, szereplők, akiknek az érdeke azonos a Voiculescuéval, az RMDSZ ellenzéki pozíciójának fenntartása, ha ugyanis kormányra kerül az RMDSZ, olyankor automatikusan kezd jönni több pénz a magyarlakta térségeknek, és akkor már teljesen érdektelenné válnak számára az EMNP-s ígérgetések.
És van a harmadik tényező, azt gondolom, a legfontosabb, ami miatt most hirtelen a székely zászló lett a téma, ez pedig a regionalizáció, a decentralizáció. Amitől beijedtek Voiculescu elvtársai, az a tény, hogy ha a Dragnea miniszter által felvázolt elképzelés megvalósul, akkor biza a bukaresti minisztériumi vízfej jelentősen leapad. Ha fontos döntések vidékre kerülnek, akkor miből fog terepjárót, ausztriai síelést, gyerekek párizsi taníttatását és mindenféle egyéb luxuskiadást finanszírozni az a bukaresti elit, amely a fanarióta idők óta ráállt a mindenkori költségvetés kiszipolyozására. Csak meg kell nézni a sajtót, szerre megszólalnak aggódva, hogy jaj, most akkor mi lesz, a kormányzat elveszíti a kontrollt vidéken, és abból milyen nagy baj lesz. És igazuk van, nekik ebből nagy baj lesz. Látni kell, több fronton nyomulnak. Az „antennák” csinálják a cirkuszt, és ezzel párhuzamosan megszólalnak a szende elemzői álarc mögé bújt aggódó elemzők, mint például Daniel Dăianu. Nincs nap, hogy ne látnám valahol Dăianu aggódását: jaj, mi lesz itt, ha a mucsai vidéki döntéshozókhoz kerülnek az uniós források feletti döntési jogok. Még a végén kiderül, hogy ők képesek lehívni azt, amire Bukarest képtelen volt. Például a Borvizek útja projekt kapcsán megkaptuk Bukarestből a kidolgozott dokumentációt, hogy mit kell megvalósítani, és a sok papír közül kiesett egy multiplex mozi terve. Nem viccelek. És akkor csodálkozunk, hogy nem tudunk uniós forrást lehívni?
Ez a magyarázata a kudarcnak meg a bukaresti vízfej fenntarthatatlanságának. Ettől a felismeréstől van a félelem, a riadalom. Rendszer- és rezsimváltástól, államfőváltástól, uralkodóváltástól függetlenül évtizedeken, évszázadokon át sikerült megőrizni a Dâmboviţa-parti befolyást, és most hopp, egyszer csak felvetődik, hogy ezen változtatni kell. Beindultak a vészcsengők rendesen, és most még csak botokat dugdosnak a bicikli küllője közé, de fognak lécet, és ha nem elég, hát gerendát is. A politika megcsapolására berendezkedett sok tízezres bukaresti siserehad az egzisztenciáját látja veszélyeztetve abban, ha kiderül, hogy valós decentralizáció mellett sem omlik össze az ország, sőt a dolgok jobban kezdenek menni.
A másfél milliós magyarsággal riogatnak, de a tét valójában a 18 milliós vidéki Románia megfosztása a valós decentralizációtól.
Ezért nem ragozom tovább, hanem az lenne a kérésem, hogy mielőtt bárki is utcára vonul, vagy nyilatkozik jó nagyot a tévében, majd hazamegy, közben gondoljon arra, hogy az elkövetkező 3-4 hónapban ezeket a viszonyokat, tehát a vidéki Románia, illetve Bukarest közti viszonyt rendezik újra. Most erre van esély, de nincs arra semmi garancia, hogy ebből lesz is valami. Nem gondolom, hogy bölcs dolog lenne részünkről, ha saját érdekeink ellen dolgozva azoknak szolgáltatnánk tálcán az érveket, akik a decentralizáció, regionalizáció kisiklatásában érdekeltek.
Ha számba vesszük, hogy melyek az érveik, érdemes ezek vonatkozásában reflektálni.
Először is van, ugye, az alkotmány 1-es szakasza. Ha be tudnak csalni egy magyar politikust egy bukaresti tévéstúdióba, egyből nekiszegezik a kérdést: az RMDSZ hogyan viszonyul az 1-es szakaszhoz. És akkor román nyelvtudástól meg mindentől függetlenül elkezdődik a kettős beszéd, hogy az nem is így, hanem úgy, meg hogy hát ennek nincs értelme, meg hát ez máshol sincs, régen volt, de ma már nincs, meg hát itt azért van másfél millió magyar, két és fél millió roma, és ilyen helyzetben nemzetállamról beszélni megalapozatlan. Lényegtelen, mit mond a magyar politikus, a műsorvezető zárja a gondolatsort, hogy lám, kedves nézőink, az RMDSZ veszélyezteti a nemzeti egységet, szét akarja szedni az országot, íme a bizonyíték, és az RMDSZ-es politikus csak ül és pislog, mert már nem kap szót, hanem, mondjuk, kapcsolják élőben Badea megmondóembert, aki még spannolja a kedélyeket. Minden ilyen esemény számunkra totális kommunikációs kudarc, és mégis csináljuk. Nem lenne bölcsebb, ha erre a kérdésre, mondjuk, azt válaszolnánk, hogy az RMDSZ nem foglalkozik az 1-es szakasszal, erre vonatkozóan nincs módosítási javaslata, mert inkább az alkotmány érdemi részeire, részletszabályaira koncentrál? És akkor szegény Oana Stancu, Badea meg Gâdea mit csinálnának? Érdemes a kezük alá dolgozni?
Nem ragozom, lássuk a fától az erdőt!
A másik ilyen bombasztikus fogalom az etnikai elvű területi autonómia. Ha már bedobták az 1-es szakaszt, és még van műsoridő az RMDSZ-es politikus sanyargatására, akkor ez szokott lenni a másik tuti téma. Na, aki még valahogy kivágta magát az előző pontnál, itt általában be szokta dobni a kesztyűt, és ez azért van, mert ebből a dologból román nézők előtt, román műsorvezetők és behívott kibicek mellett jól kijönni nem lehet, csak úgy, ha az ember témát vált. Például úgy, hogy az ember azt mondja, nem akarunk sem többet, sem kevesebbet, mint a helyi autonómia bővítését. Igenis, igaza volt Băsescunak, mindenki egyforma autonómiát kap, és majd eldől, hogy akar élni vele, vagy sem. És itt kell tenni egy kiegészítést, hogy ha élni akarunk vele, akkor hagyjanak békén, mert itt van az igazi probléma, hogy látják, vannak jogok, amivel mi élünk, mások nem, és akkor még azt is vissza akarják venni. A székely zászló tipikusan ilyen ügy, de erről majd később. Azt kell mondani, helyi autonómiát akarunk olyan elvek mentén, amelyek az Európai Unió elvei. Nem etnikai elvek mentén akarjuk a regionalizációt, decentralizációt, hanem az Európai Unióban érvényes elvek mentén. Ami a regionalizációt illeti, ha kell, akár azt is el tudjuk fogadni, hogy az EU küldjön ide egy szakértői csapatot, az vizsgálja meg az ország egyes térségeinek adottságait, fejlettségi mutatóit, és tegyenek le egy javaslatot. Brüsszelben azt is tudják, hogy János bácsi melyik dűlőben mit termel, mindent tudnak, nem elfogultak, hát miért ne lenne jó, ha ők dolgoznának ki egy javaslatot? Románia történelme amúgy is bebizonyította, hogy akkor van előrelépés, ha a Nyugat beavatkozik, például ad egy államfőt (I. Károly király).
Tehát a lényeg az, hogy ezt az érvet is hatástalanítani kell, mert amíg nincs politikai bátorság az RMDSZ-ben ennek a kommunikációs aknának a hatástalanítására, addig a kommunikációs kudarc a román médiában garantált. Én ezt a magam részéről már régóta megtettem, és nem szedett szét sem a romániai magyar média, sem a romániai román. Sőt mi több, amikor egy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy nem a referendumozás a jogérvényesítés eszköze a mostani helyzetben, a Hargita megyei választók ezt nem torolták meg rajtam, és 2008-hoz képest 50 százalékkal többen szavaztak rám. Ezeket a gondolatokat egyébként két hete leírtam egy román portálon, és nem kapta fel a román sajtó, elhallgatja, mert az etnikai területi autonómia olyan jól bejáratott riogató eszköz, zsurnalisztikai fogalom, amitől nem akarnak megválni. Ragaszkodnak hozzá, mint csecsemő a jól megszokott cuclijához. Jobb lenne őket meg magunkat megfosztani ettől a cuclitól, mert ahogy mondani szokás: ha nem ezt tesszük, az nekünk cumi, nem másnak. És ami még fontos, a legfontosabb, hogy az erdélyi magyar embereket ne nézzük kiskorúnak, mert értik és tudják, mi történik, mik a tétek.
Lássuk még a zászlóügyet. Székelyföldön ebből kisebbségvédelmi kérdést csinálni szerintem nem bölcs dolog, az Európai Unióban ugyanis a helyi autonómiát sokkal erősebb jogszabályok védik, mint a kisebbségi jogokat. Hargita megyében, amint már írtam, négy évvel ezelőtt a hatályos román jogszabályok szerint elfogadtunk egy megyezászlót, amely történetesen teljesen megegyezik a székely zászlóval. Ez van, de a lényeg az, hogy a kérdés úgy tevődik fel, van-e joga egy megye lakossága által választott testületnek olyan kérdésben dönteni, hogy mi szimbolizálja a megyét, vagy sem. Ez nem kisebbségvédelem, mert ahol egy közösség 86 százalék, ott kisebbségről beszélni kissé vicces. Ez helyi autonómia, az önkormányzatiság európai chartájában szabályozott kérdés, ahol világosan kimondják, hogy a helyi közösséget érintő minden olyan kérdésben, amit a törvény nem tilt, ott a helyi, megyei tanács eljárhat és dönthet. Tehát így tevődik fel a kérdés, hogy mit is értünk Romániában helyi autonómia alatt. Mert ha ma nekünk nincs jogunk egy helyi szimbólum ügyében dönteni, akkor majd egy másik kérdésben Botoşani megyének sem lesz joga. Egyébként ezt az érvet nagyon helyesen, a magyarországi és romániai magyar véleményformálóknál sokkal precízebben felismerte nagyon sok befolyásos román újságíró. Hamar átérezték, belátták, miről folyik a vita. A romániai helyi autonómia elleni támadás a székely zászló elleni támadás.
Néhány nappal ezelőtt kérdést intéztem a zászlóügyben megnyilvánult miniszterekhez, illetve a miniszterelnökhöz: ha az ország többi megyéjének joga van helyi szimbólumhoz, akkor nekünk miért nincs.
Választ a mai napig nem kaptam, mert nem tudnak választ adni.
Ezért jó lenne, ha megmaradnánk ezen a talajon, a jogi síkon, és nincs miért olyan dolgokat belemagyarázni a zászlók ügyébe, amiknek semmi hasznuk, csak káruk.
Gondolataim zárásaként még lenne egy kérésem azokhoz a székelyekhez, akik négy évvel ezelőtt válságtanácskozást hívtak össze Sepsiszentgyörgyre, miszerint ég a ház, az az RMDSZ-es Borboly kisajátítja a székely zászlót, hogy most ebben a témában egy kissé fogják vissza magukat, és ha segíteni nem is tudnak, legalább ne ártsanak.
