fbpx

Leadta szavazatát a csíki megyeitanácsos-jelöltekre Borboly Csaba

„A munkára, annak folytatására szavaztam – nyilatkozta Borboly Csaba, a területi szervezet elnöke, a Szövetség csíkszeredai polgármesterjelöltje március 30-án, szerdán a szervezet székházában, miután leadta voksát az RMDSZ csíki megyeitanácsos-jelöltjeire. – Olyan csapatra van szükség, amely továbbviszi az elkezdett projekteket, és úgy látom, a csíki jelöltek képesek erre. Már kipróbált és új emberekből összeálló, fiatal csapatról van szó, tehát mondhatjuk: fiatalokkal teszünk a fiatalokért!”

Borboly Csaba szerint ilyen aktív fiatalokra van szükség, ők tudnak a leginkább cselekedni az őket érintő problémák megoldásáért. „Mindegyik tanácsosjelöltnek megvan a maga szakterülete, amelyen erőfeszítéseket tett, eredményt ért el. És ezt kamatoztatni is tudják – fejtette ki hangsúlyozva, hogy a megyei tanácsnak Csíkszeredával szorosabbra kell fűznie az együttműködést, hiszen megyeközpontról van szó, a munka hatékonyabb lehet ezzel a partnerséggel. – Szakoktatás, munkahelyteremtés, fiatalok – e három területen van a legnagyobb kihívás. Ennek a nagy feladatnak az elvégzésére voksoltam.”

A március 4-i határidőig tizenegy személy iktatta jelölését a csíki területi szervezet székházában: Csíkszeredából Dajka Tünde, Ferencz-Salamon Alpár-László, György Emőke és Lőrincz Csilla, Felcsíkról Fodor Zoltán, Jére Elemér, Szentes Antal és Rácz Árpád, Alcsíkról Becze István, Kolozsvári Tibor és Kozma István Florin. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének Állandó Tanácsa által elfogadott módszertan értelmében a térség megyeitanácsos-jelöltjeit a helyi választmányok tagjai rangsorolják szavazólapos választás útján, 2016. március 14. és 31. között. A szavazólapokat minden tag postán kapta meg, és a területi szervezet csíkszeredai székházában (Mihai Eminescu utca 2/A szám) lévő zárt kerámiaurnába kell bedobnia legkésőbb március 31-én, csütörtökön 15 óráig. Ezt követően a zárt urnát a Területi Választási Bizottság nyitja fel, majd összesíti a szavazatokat. A voksok alapján kialakult listát a Területi Küldöttek Tanácsa az áprilisi ülésén erősíti meg.

Csíkszereda, 2016. március 30.

 626 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...