Legendák övezte szent helyen a VII. Firtosi unitárius egyházköri találkozó

Hozzunk együtt létre egy olyan turistaközpontot Firtosváralján, , ahol lélekben is feltöltődhetnek az idelátogatók és a környék egyházközösségei.

Az első és a legfontosabb, hogy a tervek elkészüljenek! Ehhez én is hozzájárulok 1000 lejjel, hiszek benne, hogy összefogással már jövőben elkezdődhetnek a munkálatok. nagyon hamar össze tudjuk gyűjteni a központ megépítéséhez, tervéhez szükséges összeget.

Kis összeggel is, de bárki hozzájárulhat ennek a megvalósulásához.

Korondtól Solymosig 24 közösség gyűlt össze a VII. Firtosi unitárius egyházköri találkozóra.

Egy valami biztos, lehet egy közösség kicsi, mint az újszékelyi, de ugyanakkor erős is. Szívüket, lelküket beleadva, időt, energiát nem kímélve sütik ma a kürtöskalácsot.

A legendás Firtos vára és lova is itt található ezen a szent és szemet kápráztató helyen. Nem érdemes kihagyni egy ilyen mesébe illő helyet, ha erre járnak mindenképp látogassanak el ide!

A találkozóból befolyt összeget idén gyermektáborok szervezésére fordítják, példamutató cselekedet.

Egy olyan központot kell létrehoznunk, amely nem rombolja, hanem kihangsúlyozza a természet szépségét, a hely legendáját.

Az aszfaltút kialakításán már javában dolgozik a kivitelező cég, ami Énlakát és Szákelypálfalvát köti majd össze.

Isten áldja a firtosi egyházkört!

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.