fbpx

Megcáfolni és példát mutatni

Mindig megerősítenek azok az írások, amelyek megcáfolnak megdönthetetlennek hitt dolgokat, amelyek megmutatják, hogy nem épp olyan elveszett minden és irányt mutatnak, hogy merre kell menni tovább. Mindemellett pedig a motiváció sem marad el, mert tudatosítja, hogy érdemes ezért dolgozni, és érdemes ezért kűzdeni.

Ilyen az alábbi írás is, amely több dolgot is megcáfol. Többek között azt, hogy román és magyar ember ne dolgozhatna együttműködésbe, hogy a bukaresti románok ellenséges viszonyban lennének a magyarokkal, hogy a hagyományos székely temékeknek ne lenne jövője, hogy a fiatal vállalkozni vágyóknak ne lennének lehetőségeik, hogy az emberek ne fizetnék meg az egészéséges, minőségi termékeket, hogy annyira telített a piac, hogy nem lehet új termékeket bevezetni és sorolhatnánk.

Az említett cikk itt olvasható: Secuime în inima Capitalei – băcănia tradițională Janos Bacsi

Példaértékű annak a két fiatalnak a hozzáállása, akik Bukarest szívében székelykapuval ellátott, Hargita és Kovászna megyei helyi termékeket forgalmazó vállalkozásba kezdtek. Sőt még bővíteni is akarják ezt, hiszen hiába a sok nemzetközi üzletlánc, és jól bejáratott termék – de van igény az igazi ízekre, a minőségi élelmiszerekre és tény az is, hogy belehet törni egy olyan piacra, ahol első ránézésre több okból kifolyólag is lehetetlennek tünne.

Már a múlt hónapban így írtam róluk közösségi oldalamon: „Bukarestben is lehet székelykaput találni, sőt székely termékeket is egyaránt. Reméljük egyre több ilyen vállalkozással találkozhatunk a közeljövőben.”

Milyen szép is, amikor egy ilyen kezdeményezés sikerként könyvelhető el úgy, hogy mindenki jól jár vele. Jól jár a helyi termelő, mert többet tud eladni, jól jár a vállalkozó, mert olyan megélhetést biztosít számára, amely által közössége hasznára is válik, hiszen most már az ottaniak is egészséges és finom élelmiszereket vásárolhatnak. S mind ez által példát mutatnak és buzdítanak másokat, a fiatal vállalkozni vágyókat, hogy van esély egy sikeres vállalkozás elindítására, van amivel és akivel dolgozni. Mindemellett pedig visszajelzés számunkra, hogy megéri fáradozni és harcolni a székelytermék mozgalomért, a helyi termelők segítéséért.

Ne feledjük, Székelyföld ha vonzó, ha kívánatos, akkor csökken azok tábora, akik fújjolnak, akik ellenünk dolgoznak és még több dolgot tudunk saját erőből, mi magunk megoldani, hisz ez segíthet a jobb élethez.

Ajánlom termelőinknek, juttassák ide el termékeiket és kérem a fiatalokat még nyissanak üzleteket Románia más nagyvárosaiban is! Ezek is Székelyföld nagykövetségei.

Kívánom és megpróbálok minél többet megtenni azért, hogy minél több ilyen hírrel találkozhassunk, hogy legyenek jó kezdeményezések, sikeres vállalkozások és jó pédák a fiataljaink előtt.

Addig is ajánlom figyelmükbe közösségi oldalukat:

https://www.facebook.com/BacaniaJanosBacsi

 3,983 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...