fbpx

Meghirdette idei pályázatait Hargita Megye Tanácsa

Több kiírás emelt összeggel jelent meg a tavalyhoz képest

A korábbi évekhez hasonlóan Hargita Megye Tanácsa idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a megyében bejegyzett civil szervezetek számára. Több kiírást emelt összeggel hirdettek meg a tavalyhoz képest, így például nagyobb keretösszeget határoztak meg az önkéntes tűzoltó egyesületek, a kulturális programok, az ifjúsági programok, vagy a népviseletek beszerzésének támogatására.

A pályázatok részleteit, az idei változásokat sajtótájékoztatón ismertette Borboly Csaba elnök és Bíró Barna alelnök április 13-én a székelyudvarhelyi Harghita Business Centerben.

„Civilbarát megye Hargita megye, pályázataink célja közösségeink, történelmi egyházaink segítése. Jó döntés volt, hogy a járványhelyzet ellenére tavaly lebonyolítottuk, illetve idén is meghirdettük pályázati programjainknak. Fontosnak tartjuk az alulról jövő kezdeményezések támogatását. Kiírásainkat úgy dolgoztuk ki, hogy minél közelebb kerüljenek a valós igényekhez, a tevékenységek az általunk meghatározott stratégiák mentén, a jövőkép érdekében valósuljanak meg” – mondta a pályázatok kapcsán Borboly Csaba.

„Idéntől online rendszerben működik a pályázatok benyújtása. Az erre szolgáló platformot szakemberek segítségével kidolgoztuk, kipróbáltuk, az esetleges hibákat, amelyek használat közben felmerülnek, javítjuk. Erre a felületre regisztrálniuk kell a civil szervezeteknek, és feltölteni a pályázatukat. Ami fontos, hogy rendelkezniük kell elektronikus aláírással. Mivel a korábbi tapasztalat az, hogy a határidő előtti utolsó két napban érkezik a pályázatok nagy része, ezért, hogy ne terheljék le a rendszert, az egyes kiírások határideje különbözik. Az online rendszer további előnye, hogy valamennyi formai hibát kiküszöböl a feltöltés során” – ismertette az új rendszert Bíró Barna Botond.

A pályázati útmutató a  www.hargitamegye.ro/palyazatok oldalon található.

A pályázatokat a palyazatiprogramok.hargitamegye.ro online platformon kell feltölteni.

Az on-line rendszer elérhető a: https://palyazatiprogramok.hargitamegye.ro/hu/register linken.

 307 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...
Megszakítás