Megtartotta az év utolsó soros ülését Hargita Megye Tanácsa
Pénteken, december 21-én tartotta az év utolsó soros ülését Hargita Megye Tanácsa. A tanácsülés egyik legfontosabb napirendi pontjai között szerepelt Hargita megye új, a sportra, ifjúságra, és turizmusra vonatkozó stratégiájának elkészítése. Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, mindegyik stratégia egyik kiemelkedő eleme a lovas tevékenységek tovább erősítése, hiszen jelenleg is számos tehetség kerül ki a megye lovardáiból, és a gyerekek számára is számos lehetőség van terápiás szolgáltatásokra. A megyei tanács vezetője a turizmus terén pedig megemlítette, hogy kísérleti jelleggel a lovas turizmus erősítése érdekében szállásadókkal veszik fel a kapcsolatot jövőre, hogy úgynevezett lovas szállásokat is biztosítsanak a turisták számára.
A turisztikai stratégia alapját ugyanakkor a Rural Growth Interreg Europe projekt eredményei fogják képezni, amelyben Hargita Megye Tanácsa is partner. A projektben elkészült akciótervet is megszavazta a testület. Dósa Levente szakértő bemutatásából kiderült, hogy a program célja elsősorban a vidéki kis- és középvállalkozások erősítése, a szakpolitikák fejlesztése, és olyan innovatív tevékenység támogatása, amely elősegíti a vidéki turizmus bővítését. A projekt főterméke az az akcióterv, amely a későbbiekben Hargita megye turisztikai stratégiájának kiinduló pontja lesz, elősegítve a magán- és a közszféra közötti hatékony együttműködést is.
Meghosszabbítja a bérleti szerződést Hargita Megye Tanácsa a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházzal, így a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tüdőgyógyászati és fertőzőosztályának továbbra is a csíksomlyói ingatlan ad helyet. Ezzel egy időre megoldódik az osztály helyzete, hiszen tavasszal a tetőszerkezet javításának is nekifog az ingatlan tulajdonosa. A hosszú távú terv továbbra is egy új épületszárny építése a Nagy Laji – dombján az osztály számára. Ennek kapcsán Borboly Csaba köszönetet mondott az RMDSZ parlamenti képviseletének is. A tanácsülésen a testület ugyanis arról is szavazott, hogy a későbbiekben a fejlesztési minisztérium alá tartozó Országos Beruházási Társaság (CNI) átveheti azon területeket, amelyekre öt-hat éven belül megépülhet a kórház sürgősségi eseteket fogadó egységének új épülete, valamint a tüdőgyógyászati és fertőző betegségek osztályának helyet adó új épületszárny, így jó esélyek vannak arra, hogy a beruházást kormánytámogatásból valósítsák meg.
Vámszer Gézáról nevezték el a Hargita Megyei Művészeti Népiskolát
Hargita Megye Tanácsának alintézményét a néprajzkutató, művészettörténész, és középiskolai tanárról Vámszer Gézáról nevezték el, döntötte el a testület. A tanácsülést névadó ünnepség követte. Az iskola októberben alakult új zenekara és ugyancsak a népiskolában tanuló balett csoport műsora tette színvonalassá az eseményt.
A tanácsülésről készült összefoglaló a közösségi oldalon tekinthető meg:
Csíkszereda, 2018. december 21.