fbpx

Megvan az idei szerződés a forgalombiztonsági elemek karbantartására

Megkötötte az idei szerződést a megyei besorolású utak forgalombiztonsági elemeinek felszerelésére és karbantartására Hargita Megye Tanácsa. A március elsején, szerdán Borboly Csaba megyeelnök és a vállalkozás képviselői által aláírt, nyolc és fél millió lej értékű dokumentum október 31-ig érvényes. Ennek értelmében a megbízott vállalkozás feladata az irányjelző és helységnévtáblák, szalagkorlátok karbantartása, illetve cseréje, valamint az úttest jelzéseinek felfestése.

A szerződés-aláírás alkalmával tartott megbeszélésen, amelyen részt vett Kolozsvári Tibor megyei tanácsos is, felmerült az európai uniós pályázatból felújított 132-es számú, Szentegyháza és Brassó megye határa közti út helységnévtáblái cseréjének igénye a megyei tanács részéről. Az is elhangzott, hogy a súlykorlátozó táblák felszerelésével kezdik a munkát a megyei utakon, hogy elejét vegyék a rönkszállító autók útrongálásának – a táblák alapján az illetékes szervek is intézkedni tudnak.

Borboly Csaba ezúton is felkéri az érintett települések polgármestereit, hogy az útjelző és helységnévtáblák felszerelésekor legyenek jelen, vagy egy képviselőjük, és ellenőrizzék az elemeket, hogy megfelelőek-e, jó felirat szerepel-e rajtuk. A megyei tanács elnökének elmondása szerint, tanulva az előző évek eseteiből, ily módon elkerülhetik az utólagos problémajelzéseket.

A leszerelt régi forgalomirányító táblákat az illető önkormányzatnak adják át.

Csíkszereda, 2017. március 1.

 545 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...