fbpx

Mentőöv a kórházaknak: közel 650 ezer lejt hagytak jóvá

„Ebben a nehéz időszakban nekünk az a feladatunk, hogy vigyázzunk az emberekre és támogassuk az egészségügyi intézményeinket, illetve azokat a szakembereket, akik az élvonalban dolgoznak. Éppen ezért döntött úgy ma a megyei tanács, hogy közel 650 ezer lejt folyósítunk sürgősen a kórházaink számára. Óriási dolog, hogy a ma déli adatok szerint sincs fertőzött személy Hargita megyében! Ezt az állapotot kell minél tovább fenntartanunk, de fel kell készülnünk a betegek ellátására is” – szögezte le Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a március 26-i rendkívüli tanácsülés után.

Székelyudvarhely 300 ezer, Székelykeresztúr 100 ezer és Gyergyószentmiklós közel 250 ezer lejt kap, illetve Maroshévíznek is megszavazzák a költségvetés-kiegészítést a szükséges dokumentáció benyújtását követően. A kórházaknak a támogatást a legszükségesebb felszerelésekre, eszközökre kell fordítaniuk, amelyek feltétlenül szükségesek a járvány megfékezése, illetve a betegek kezelése szempontjából.

„Megfeszített tempóban dolgozunk, de emellett szükség van arra is, hogy a kórházainkat megfelelően felszereljük, hogy a koronavírussal fertőzötteket, de más sürgősségi eseteket is biztonságos körülmények között el tudjanak látni. Ugyanakkor nagyon fontos a kórházi személyzet biztonsága is, rájuk is oda kell figyelnünk, és szívesen fogadjuk a civil szféra hozzájárulását is” – mondta Borboly Csaba.

A tanácselnök emlékeztetett: a megfeszített munkának megvan az eredménye, hiszen március 26-tól a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban is tudnak koronavírus-teszteket végezni.

„A térségi polgármesterekkel való egyeztetés után az a döntés született, hogy a gyergyószentmiklósi kórháznak vásároljunk újabb három lélegeztetőgépet. A maroshévízi kórház még nem fogalmazta meg, hogy milyen támogatásra lenne szüksége, de ha megérkezik az igénylés, a megye északi részére is odafigyelünk” – mondta Barti Tihamér, a megyei tanács Gyergyó-térségi alelnöke.

„A székelyudvarhelyi kórház 300 ezer lejt kap az előttünk álló nehéz időszakra való felkészülésre, illetve 100 ezer lejt Székelykeresztúr. Tartjuk a kapcsolatot a kórházak vezetőségével, és lehetőségeinkhez mérten segítünk. Köszönöm a csíki és a gyergyói kollégáknak a szolidaritását, hiszen a székelyudvarhelyi kórházat, annak ellenére, hogy nem a megyei tanács alintézménye, idáig félmillió lejjel támogattuk a megyei tanács költségvetéséből. Meggyőződésünk, hogy ez egy olyan időszak, amikor minden egyéni és politikai érdeket félretéve, összefogva kell segítsünk ott, ahol kell. Az igazi hősök ma az orvosok és a kórházi személyzet, nekik nap mint nap szembe kell nézniük a vírus jelentette veszéllyel, és legjobb tudásuk szerint kell eljárniuk a lakosság biztonsága érdekében. Köszönet minden egészségügyi alkalmazottnak a munkájáért és a hozzáállásáért” – fejtette ki Bíró Barna Botond udvarhelyszéki alelnök.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.