fbpx

Mindig készül, mint az eladó lány – avagy a büdösi út felújítása

Mindig készül, mint az eladó lány – mondhatják azok, akik nap mint nap szlalomoznak a Büdösfürdő felé vezető 123D jelzésű megyei úton, és friss hegyi levegő helyett büdösi port kénytelenek magukba szívni. És igazuk is van, hisz Hargita Megye Tanácsa 2012 júniusában írta alá a 16/11483. számú szerződést, amely – többek között – a büdösi út felújítási munkálataihoz szükséges műszaki terv elkészítésére vonatkozott. (ContractServiciiCJHsiIncertransNr11483din07iun2012). Azóta már több mint négy év telt el – ha gyerek lenne, már óvodába járna –, DE a történet sajnos nem ennyire egyszerű. Ennél sokkal komplexebb, és úgy gondolom, hogy eljött az ideje annak, hogy picit részletesebben is leírjam a büdösfürdői út felújításának történetét.

A 2012 óta tartó kálváriának egyik főszereplője a romány kormány alárendeltségébe tartozó tervezőcég, amelynél úgy gondolták, hogy madártávlatból is lehet utat tervezni, minket pedig a törvény kötelezett a legkisebb árral jelentkező cég kiválasztására, ellenkező esetben bűncselekményt követtünk volna el.

A tervek elkészítése pontosan két évet vett igénybe, és végül 2014 júniusában jegyzőkönyvvel átvehettük a 123D jelzésű megyei út beruházásának tervét és minden hozzá tartozó dokumentációt. (PVdeReceptieNr.11829_DocTehnica_DJ123D_04iun2014). Már ekkor indokolt lett volna a szerződésbontás, de az akkori illetékes alelnök és az alárendeltségébe tartozó kollégák figyelmen kívül hagyták a határidőket, és annak ellenére, hogy több mint másfél évet késtek a tervekkel, jóváhagyták azok átvételét.

A kivitelezési terv átvételével elkezdődött a megyei tanács által végzett tényleges munka, amikor az érvényben levő jogszabályoknak megfelelően a beruházási munkálatok közbeszerzésének előkészítése folyt. (CerereNr16644AutorizatieConstructieDJ123D_01aug2014) (CaietSarciniNr6476_23mart2015) (NotaJustificativaNr8541_14apr2015)

Ugyanakkor egy olyan lényeges tényezőt sem hagyhattunk figyelmen kívül, hogy bár kész volt a terv, a megyei költségvetésben nem volt meg a kellő összeg ahhoz, hogy a tervet kivitelezni tudjuk. Megpróbáltunk a kormányhoz folyamodni segítségért annak reményében, hogy a 2015-ös Helyi Fejlesztési Programba (PNDL) be tudjuk valahogy foglalni ezt a beruházást is, nagy megdöbbenésünkre azonban a kormány nemhogy erre a beruházásra nem adott pénzt a 2015-ös év elején, hanem egyetlen megyei utat se foglalt bele a fent említett programba.

Így, ahelyett, hogy elkezdhettük volna a tényleges beruházást, azzal kellett töltenünk az értékes időt, hogy küzdjünk a jogainkért – előzetes eljárási beadvánnyal fordultunk Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszterhez, ami a perbe hívás első lépése volt. (http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/46995-borboly-nem-ad-penzt-bukarest-a-hargita-megyei-utak-felujitasara) Kevesen hittek a beadvány sikerében, de én hittem abban, hogy a tudatos és kitartó munka meghozza majd a gyümölcsét, ami nem is váratott sokat magára, hisz rá két hónapra több mint 4 millió lejt kaptunk a megyei utak javítására a PNDL programból a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) 158/11.06.2015-ös számú rendelete alapján. (http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/49275-megis-lesz-kormanypenz-a-hargita-megyei-utakra)

Ám az öröm nem volt teljes, hisz akkorra már kibújt a szög a zsákból: a kivitelezési munkálatok közbeszerzésére jelentkező cégek jelezték a terv hiányosságait, a rossz anyagmennyiségeket (AdresaClarificareCatreIncertransNr10901_13mai2015). Ekkor kezdődött az a pingpongmérkőzés, amelynek végeredménye sokáig váratott magára.

De addig is ott maradtunk el, hogy a közbeszerzési eljárásnak megfelelően – ami a beruházási munkálatokat illeti – végre a sok óvás, tisztázás után sikerült eredményt hirdetni. (RaportulProceduriiNr16019_13iul2015)

Ennek értelmében az illetékes igazgatóság – az illetékes alelnök felügyelete és irányítása alatt – a következő hónap végére tervezte a munkálatindítást, amelyről előzőleg több rendben is egyeztettek az érintettek. (PredareAmplasamentNr19366_25aug2015) (OrdinIncepereNr.19367_28aug2015)

És eljött 2015. augusztus 28-a, amikor kollégáim kiadták a munkálatkezdési parancsot a büdösfürdői út egy kilométeres szakaszának felújítására (km 4+200-5+200). A kivitelező cégnek 45 napja volt a korszerűsítés elvégzésére, de átiratban jelezte, hogy a terep átvételét csak szeptember 2-án tudják megejteni, így a munkálatokat várhatóan csak szeptember 7-én kezdik el. Szeptemberben költségmódosításról is szavaztunk, amelynek értelmében a büdösi utat  összesen 5,8 kilométer hosszan – egészen a 10-es kilométerig – újítjuk fel teljesen.

A szeptemberi hónap további előrelépést nem hozott, hisz bár már augusztus 28-án kiadtuk a munkálatkezdési parancsot, a kivitelező október 5-én  – több mint egy hónapra rá – kezdte el a munkálatot. A munkálatoknak neki sem fogott jóformán, máris értesített arról, hogy október közepétől leállítja, és ha egyszer elviszi a munkagépeket, nem lesz lehetősége újra a helyszínre szállítani őket. A probléma megoldása érdekében folytatott tárgyalások és egyeztetések sikerrel jártak, és folytatódtak a munkálatok egészen november közepéig, amikor a kedvezetlen időjárás miatt végül csak leálltak a munkagépek. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy még az időjárás is ellenünk dolgozik. És dolgozott is, hisz a tél beálltával már nem lehetett tovább végezni a munkát, és csak merni reméltük, hogy a hosszú tél nem hagy maradandó nyomot a már aszfaltozásra előkészített úton.

A kivitelező decemberi átirata – amelyben  kérte a számítások kiigazítását, hisz a technikai dokumentációba foglalt anyagszállítási előmérések nem felelnek meg az előírásoknak (AdresaMultiplandNr30293_16dec2015) – arra késztetett, hogy stratégiát váltsunk, és a személyes egyeztetések vegyék át az írott kommunikáció helyét. Ennek értelmében, már a téli ünnepek után, bizakodva mentem Bukarestbe, hogy személyesen is egyeztessek a tervezőcég vezetőségével, és jobb belátásra bírjam őket.

Vélhetően nem ismerték még akkortájt „az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó” közmondást, hisz egy hónapig újra megszakadt a kommunikáció, majd február közepén egy rövid átiratban közölték velünk, hogy a beruházáshoz szükséges anyagmennyiség újraszámolása hátrányosan érintené a közbeszerzési versenyben részt vett cégeket. Másrészt pedig a beruházás kivitelezésével megbízott cég kérte, hogy tisztázzuk az anyagmennyiségeket a tervezőcégekkel. Hát mit mondjak, nem könnyű feladat, hisz mindenki a magáét hajtotta, senki nem akart egyről a kettőre lépni.

Időközben kiadtuk a következő – egy hosszabb szakasz (4,8 km) – felújítására is a munkálatkezdési parancsot (OrdinDeIncepereNr5372_23feb2016), ami azt jelenti, hogy a jelenlegi két kivitelezési szerződés összesen 5,8 (1+4,8) kilométerre szól, továbbá újabb, PNDL-finanszírozást kértünk a munkálatokra az illetékes minisztériumtól. (SolicitarePNDLnr4152_26feb2016)

Látván, hogy a januári megbeszélés sem hatotta meg igazán őket, egyszerűen nem voltak hajlandók dolgozni, elhatároztam, hogy addig fogom keresni őket – személyesen, telefonon –, addig fogjuk küldeni az átiratokat, amíg már csak azért is, hogy a „szájunktól” szabaduljanak, megfelelőképpen módosítják a tervet. Az elmúlt hónapok feszített tempója, a sok levelezés, telefonálás és személyes egyeztetés (Solicitare Clarificare articol Incertrans prin email 13iun2016) (Solicitare rez prob emaill catre Incertrans 13iun2016) (Solicitare Clarificare articol Incertrans_14iun2016) (Raspuns Incertrans clarificare art_15iun2016) (Solicitare rez prob emaill catre Incertrans 21iun2016) (Solicitare rezolvare probleme catre Incertrans 21iun2016) (Solicitare Clarificare prin email 26.06.2016 catre Incertrans) (Solicitare rezolvare probleme catre Incertrans 08iul2016) (Pv de lucru 21iul2016) (NotaDeSantier_21iul2016) (Solicitare Liste de cant conf DS de la Multipland_25iul2016) (Solicitare situati de lucr conf DS de la Multipland_28iul2016) meghozta eredményét, sikerült egyről a kettőre jutni a tervezőcéggel, és a kivitelező cég által jelzett pontatlanságokat helyre tették, úgy, hogy július 29-én sikerült a munkálatkezdési parancsot is kiadni (OrdinDeIncepereMultipland_29iul2016), ami az jelenti, hogy augusztus 1-jén már dolgozni fognak a munkagépek.

A történetnek koránt sincs vége, de az a tény, hogy idáig sikerült elérni, erőt ad a további  akadályok leküzdésében. Egy következő kihívásunk a teljes szerződés kivitelezéséhez szükséges 4 millió lej előteremtése, ami a hiányzó 6,2 kilométer beruházásának az értéke, és várjuk a fővárosban tevékenykedő honatyáink, Románia Kormánya és minden illetékes struktúra és személy segítségét, hogy még az idén érjünk el egészen a 12. kilométer végéhez.

 2,075 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...