Most kell a gazdák jelezzék a hétvége fagykárait
Az elmúlt időszak fagypont alatti értékei komoly károkat okozhatnak az idei termésben, ezért Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke április 24-én levélben fordult a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium alá tartozó Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjéhez, hogy tájékoztatást kérjen milyen formában igényelhetnek kárpótlást a gazdák a kései havazás és a fagy okozta terméskiesés miatt.
Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a gazdák, az általuk megállapított fagykárt 48 órán belül jelenteniük kell a helyi önkormányzatnál. A helyi önkormányzatoknál működő sürgősségi eseteket vizsgáló bizottság a bejelentések alapján felméri a keletkezett károkat a közigazgatási egység területén, majd a bejelentett fagykárokról értesíti a Sürgősségi Esetek Felügyelőségét. A Sürgősségi Esetek Felügyelősége koordinálásával a prefektus kinevez egy kárfelmérő bizottságot és ellenőrzik a helyi vizsgáló bizottság által megállapított károkat.
A levélből az is kiderül, hogy a kártérítésnek két iránya lehet: adócsökkentés azok számára, akik a jövedelmi szint szerint adóznak (egyéni vállalkozások, engedélyezett fizikai személyek), valamint kártérítés azon cégek számára, ahol a kár meghaladja az érintett terület 30%-át, valamint az üzleti tervben szereplő, tervezett jövedelem 30%-át is. Kártérítés csak a gazdasági nyilvántartóba és/vagy a Kifizetési Ügynökségnél ültetvényként nyilvántartott, legkevesebb 0,1 hektáron gazdálkodók számíthatnak, de ők is csak abban az esetben ha erre külön kormányhatározat születik.
– Kérem a Hargita megyei gazdákat, hogy minél többen tegyék le kárpótlási igényüket, ugyanis ha országos szinten nagy méreteket ölt a kár, jóval nagyobb az esély arra, hogy kormányhatározat szülessen és megtérítsék a károkat – fordul a megye gazdáihoz Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
A fagy a legnagyobb mértékben a következő kultúrákat károsíthatta: a csonthéjasoknál a kajszibarack, őszibarack, cseresznye, meggy, valamint a korán virágzó szilva, cserjéseknél a ribizli és a szőlő, a szántóföldi kultúráknál pedig a sörárpa. Az alma és a körte is károsodhatott huzatosabb, hidegebb völgyekben.
Április 15-25. közötti időszakban az éjszakai-hajnali hőmérséklet Csíkszeredában nyolc nap volt mínusz fok, a legalacsonyabb április 22-én, amikor -9 fokot mértek. Székelyudvarhely térségben 0 fok körüli volt az éjszakai-hajnali hőmérséklet, három alkalommal süllyedt 0 fok alá, míg Gyergyóalfaluban szintén nyolc nap volt fagypont alatt a hőmérséklet.
Borboly Csaba kéri az érintetteket, ha a továbbiakban is fagypont alá esik a hőmérséklet, ami kárt tehet a termésben, akkor a lehető legrövidebb időn belül jelezzék ezt a helyi polgármesteri hivatalban.
Csíkszereda, 2017. április 25.