fbpx

Nem állt le a munka!

Végig kell járni a bürokrácia útját

 Sokan úgy gondolják, hogy egy helyszíni beszélgetést (falu vagy utca fórumon), megegyezést követően földre esnek esetleg a dolgok. Amikor azt mondjuk, utat építünk, már másnap meg kellene jelenjenek a munkagépek. Én örülnék a legjobban, ha így működne ez az ország. Csak azok tudják, hogy mennyire nem így működik, akik tudják, mit jelent a tervezés, engedélyeztetés és majd a közbeszerzés. Kollégáim és én is, amint kiejtem, hogy közbeszerzés, már előre tudjuk, hogy sok munkával és áldozattal fog járni. Mindez a munka viszont sokkal könnyebben megy és az akadályokon is egyszerűbben átlépünk, ha a munkafolyamatot a helyiek is ismerik, hiszen számtalanszor bebizonyosodott, hogy a kommunikáció és a tudósítások meghozzák az eredményt. Együtt könnyebb, sőt hatékonyabb és az esetleges távoli tervező helyismeret hiányát is pótoljuk.

Így van ez a gagyi 136-os jelzésű megyei út helyzetével is, az a fránya 600 méter hiánya, amelyet nem lehetett aszfaltozni a múlt évben (http://hargitamegye.ro/hirek/aszfaltoznak-gagyban.html). Májusban a helyiek megkeresését követően Fazakas Levente helyi tanácsos udvarán beszéltük meg a lakosokkal és a kollégáimmal közösen a megyei út sorsát(https://bit.ly/2NZ1IPL) És, ahogyan fennebb írtam, azt gondolná az ember, hogy azóta megállt a munka. Nos, van a munkafolyamatnak azon része, amely kívülről már nem annyira látványos és érdekes. A beszélgetést követően már másnap elkezdték ezt a „háttérmunkát” munkát a kollégáim:

  • Május 27. falugyűlés és terepszemle Gagyban:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1609217629125614

  • 2018
  • Első kiírás:Május 29. beruházást indokló dokumentum (Notă fundamentală).
  • Május 29. kérés elküldése övezeti tervre (Plan de încadrare în zonă).
  • Június 7. megkaptuk az övezeti tervet.
  • Június 7. urbanisztikai bizonylat kérése (Certificat de urbanims).
  • Június 14. megkaptuk az urbanisztikai bizonylatot.
  • Június 14. a tervezés előkészítése a közbeszerzési osztályra.
  • Július 18. iktatták a megalapozó okiratot (Notă conceptuală).
  • Július 19. iktatták és átadták a közbeszerzési osztályra a dokumentációt.
  • Július 23. közbeszerzési osztály e-mailt írt az Országos Közbeszerzési Hivatalnak (Agenția Națională pentru Achiziții Publice), ahonnan visszadobták.
  • Július 27. e-mail a jogászok felé, a szerződés modell és a tenderfüzet kijavítása érdekében, ahogyan az ANAP kérte.
    • Augusztus 29. Kiírták a közbeszerzést az útszakasz tervezésére.
    • Szeptember 13. A közbeszerzést lezárták: egy tervezőcég sem jelentkezett.
  • Második kiírás:

    • Szeptember 14. újra elindították a közbeszerzési eljárást.
    • Október 1. Egy ajánlat érkezett be a közbeszerzés határidejéig.
    • Október 11. Az ajánlat kiértékelése során további dokumentumokat kértek az ajánlattevő tervezőcégtől október 17-i határidővel.
    • Október 18. A kiértékelő bizottság kénytelen volt kizárni az ajánlattevőt, miután nem küldte el a szükséges kiegészítő dokumentumokat.

    2019 – 2020:

    Harmadik kiírás:

    Mivel az előző két kiírás nem volt sikeres, vélhetően a kis szakasz és kis összegnek köszönhetően a megyei tanácsnál úgy döntöttünk, hogy a teljes, 136-os jelzésű útra kiírjuk a tervezési közbeszerzést. Ezzel egy újabb olyan megyei utat építünk meg, amellyel összekötjük Hargita és Maros megyét. Tehát egy teljesen új közbeszerzési eljárást indítottunk el, ezúttal a teljes, hat kilométeres szakaszra.

    • Május 17. Új urbanisztikai bizonylat igénylése
    • Június 11. Az urbanisztikai bizonylat kebocsájtása
    • Július a tervezés előkészítése a közbeszerzési osztálynak.
    • Augusztus megalapozó okirat (Notă fundamentală) és a közbeszerzési listához szükséges iratok előkészítése és iktatása.
    • Szeptember 26. a dokumentumok átkerültek a közbeszerzési osztályra.
    • Október 29-én megjelent az új közbeszerzési kiírás, amelyre november
      11-ig nyújthatják be ajánlataikat az érdekelt cégek.
    • 2020. január 10- én aláirtuk a tervezési szerződést.

Köszönöm a sok jelzést és észrevételt. Együtt tudjuk megyei utakkal Székelyföldet összekötni, biztosítani a települések között az átjárhatóságot és fejleszteni a térséget.

#ÖsszekötjükTelepüléseinket #ÖsszekötjükSzékelyföldet

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.