fbpx

Nem jelentkeztek újabb települések a Hargita Víz társulásba

A Harvíz Rt. víz- és szennyvízcsatorna-rendszerek felújítását és bővítését célzó európai uniós pályázata kapcsán tartottak megbeszélést április 28-án, hétfőn a csíkszeredai megyeházán, egy nappal a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési társulás közgyűlése előtt, amely kedden délelőtt 10 órától lesz a csíkszeredai polgármesteri hivatalban.

Borboly Csaba ezúttal is, akárcsak április 7-i felhívásában, annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a megye települései a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társuláshoz csatlakozzanak, mert nincs más út az önkormányzatok számára: vagy részt vesznek, a Hargita Víz társulás tagjaként, a regionális szolgáltató pályázatában, amelyet a Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programban (POS Mediu) nyújtanak be, és megnyerik a beruházáshoz szükséges összeget, vagy önerőből, esetleg kormányzati programból próbálják felújítani, illetve bővíteni víz- és csatornahálózatukat. Az akkori felhívásra a társulásból kimaradt önkormányzatok részéről nem érkezett válasz, annak ellenére, hogy a megyeelnök és a Harvíz Rt. meg a Hargita Víz képviselői is többször hangoztatták: ha lemaradnak az uniós támogatásról, az Európai Unióval szemben vállalt korszerűsítési beruházások elmaradnak, mivel a települések önerőből nem tudják azokat megvalósítani, ez pedig komoly anyagi következményekkel járhat 2015, illetve 2018 után, amikor az Európai Unió számonkérési folyamata elkezdődik. A büntetéssel nagy valószínűséggel a lakosságot terhelik – hangzott el a figyelmeztetés a hétfői megbeszélésen.

A megyeelnökön és a polgármestereken kívül jelen volt Bogáti Csaba, a Harvíz Rt. vezérigazgatója, Kassay János, a részvénytársaság vezetőtanácsának tagja, Páll Árpád, a Hargita Víz ügyvezető igazgatója, Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, valamint Ambrus Sándor, Becze István és Barti Tihamér megyei tanácsos is. Bogáti Csaba hangsúlyozta, hogy közel 200 millió euró az elérhető összeg az ágazati program új kiírásán, így nem kellene elszalasztani ezt a lehetőséget. Borboly Csaba kijelentette, hogy a társulás továbbra is nyitva áll azon települések előtt, amelyek teljesítik a belépés, illetve a pályázat feltételeit, hiszen minél inkább bővül a kör, annál több pénz hívható le, ami a lakosság hasznára válik. Ellenben úgy tűnik, tette hozzá, hogy a Harvíz Rt. Csík-térségi szolgáltató marad, egy-két kivételtől eltekintve, így Udvarhelyszék és Gyergyószék esetében a megyei tanácsnak meg kell vizsgálnia, milyen más lehetőségek vannak a szükséges fejlesztésekre. Ezekkel kapcsolatban az elkövetkező hetekben újabb egyeztetéseket tartanak.

A Hargita Víz társulásnak jelenleg 30 önkormányzat a tagja. A Harvíz Rt. tulajdonosa 90%-ban Csíkszereda önkormányzata, 10%-ban Hargita Megye Tanácsa. A regionális szolgáltatót és a társulást azért kellett létrehozni, mert az EU pályázati feltételei szerint csak így hívható le a több száz millió eurós összeg a víz- és szennyvízcsatorna-rendszerek felújítására és bővítésére. A megyei tanács hatásköre és egyúttal felelőssége a mesterterv felülvizsgálata és jóváhagyása, amely alapján a Harvíz Rt. újabb uniós forrásokat hívhat le a fejlesztések kivitelezésére.

A Hargita Víz keddi közgyűlésén egyebek mellett napirenden szerepel a társulás és a Harvíz 2013. évi tevékenységi beszámolója, előbbi 2014-es költségvetési tervezetének előterjesztése, valamint az ivóvíz- és a szennyvízszolgáltatás idei egységes árának jóváhagyása.

Csíkszereda, 2014. április 28.

 730 total views,  2 views today

Hozzászólások
Loading...