Nem nyugodhatunk bele!

A cím olvastán a kedves Olvasó talán azt hiszi, hogy szerintem abba nem nyugodhatunk bele, hogy Kelemen Hunor nem került be a november 10-i államelnök-választás második fordulójába. Ám szó sincs erről, hisz az eredmény jó a magyarság szempontjából, és mindannyian tudtuk, hogy az RMDSZ jelöltjének most nem a mandátumszerzés volt a célja, hanem az üzeneteink országos erősítése, valamint a közösségi erőnk megmutatása. Csík ismét bebizonyította, hogy az erdélyi magyarság egyik fő erejét adja. A  vasárnapi választás egy bizalmi szavazás volt, és térségünkben sikerült megtartani a bizalmat. Mert itt az emberek hisznek az RMDSZ-ben, hisznek Kelemen Hunor szövetségi elnökben, hisznek abban az irányban, amerre haladunk. Kelemen Hunor olyan ügyeket képviselt, amelyekkel jól meg tudta szólítani a szavazókat.

Amibe viszont nem nyugodhatunk bele, az a fiatalság jelentős részének közönye a választások iránt. Nem tárhatjuk szét a karunkat, hogy ez van országos viszonylatban is, hanem még több energiát kell fordítanunk arra, hogy a fiatalok – itt Csíkban is – érezzék a szavazás fontosságát. Ezúton is köszönöm azoknak a lelkes ifjaknak a segítségét, akik a mozgósításban intenzíven részt vettek, sokat talpaltak, mert nélkülük talán nem ez lett volna a részvételi arány. Mint már ismert, Csíkszereda a 46,12 százalékos részvételi arányával az erdélyi magyarlakta nagyvárosok közt egyetlenként teljesített az országos magyar részvétel szintjén. Több csíki település pedig a 47,66 százalékos országos átlag fölötti részvételt produkált: Dánfalva (57,87%), Karcfalva (60,22%), Madaras (52,29%), Madéfalva (55,33%), Pálfalva (50,95%), Rákos (54,70%), Szentimre (54,34%), Szentkirály (50,97%), Szentsimon (48,52%). Gratulálok nekik ezúton is!

Örvendetes, hogy Kelemen Hunor Csíkban a szavazatok 80,80 százalékát kapta, ami országosan kiemelkedő eredmény. A 2014-es elnökválasztáson Kelemen Hunorra Csíkban 28.962-en szavaztak, idén 34.024-en. Az is örvendetes, hogy nemcsak a csíki térség, hanem Hargita megye is jól szerepelt a magyarságon belül viszonyítva: 2014-ben 73.371-en, míg most vasárnap 86.969-en voksoltak az RMDSZ jelöltjére. De természetesen ezeket az eredményeket nekünk kötelességünk elérni, lévén, hogy itt él a legnagyobb magyar tömb az országban.

Biztos vagyok benne, hogy ha összezárunk, akkor a jövő évi választásokon is jó eredményt fogunk elérni. Köszönöm a csíki választóknak és a csapatnak, amely segített: a polgármestereknek, alpolgármestereknek, tanácsosoknak, mindenkinek, aki a mozgósításban részt vett, kiemelten a fiataloknak, akik részt vettek a munkában. Külön köszönöm a csíkszeredaiaknak, illetve a városvezetésnek a jó együttműködést. Ezt a mozgósító erőnket meg kell őriznünk, mert felelősek vagyunk a teljes magyar közösségért. A magyarság ereje addig tart, amíg képes megmozdulni sorsdöntő pillanatokban. Folyamatos küzdelem ez, kitartást igényel. Újra és újra bizonyítanunk kell. Egyszóval: nem dőlhetünk hátra, van még teendő!

426 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...