www.borbolycsaba.ro

Összehangolt turisztikai stratégiára van szükség

Turisztikai fejlesztések várhatók több Hargita megyei településen is, így Ditróban, Borszéken, Korondon, Parajdon, Csíkrákoson, Szépvízen, Csicsóban, Kozmáson, Kápolnásfaluban, illetve a Madarasi Hargitán az elkövetkezendő időszakban. Turisztikai programcsomagok összeállítását, teljesítménytúrák és a természet megismerése céljából táborok szervezését, turistautak létrehozását és felújítását, ásványvízforrások és fürdők környékének rendezését tervezik idén Hargita megyei szervezetek a helyi és regionális turizmus fejlődése, fenntartása és népszerűsítése érdekében. Tevékenységükre támogatást kértek Hargita Megye Tanácsa turisztikai kiírásán, a programra 23 pályázat érkezett, amelyből az elbírálóbizottság 18-at fogadott el.

Bíró Barna Botond, a megyei tanács programokért felelős alelnöke az eredmény kapcsán kifejtette, úgy véli, a három székelyföldi megye közös turisztikai stratégiájának kialakítására van szükség, amely egységes képet nyújthat a térségről. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a turisztikai egységeknek a kovász szerepét kell betölteniük, ajánlataikat és elképzeléseiket össze kell hangolni, közös irányvonalakat, célokat meghatározni és ezek mentén dolgozni, hiszen Hargita Megye Tanácsa is többféle tevékenységet tud támogatni, hatékonyabban tud dolgozni, ha megmutatkoznak az igények, hol milyen fejlesztésekre van szükség.

A megyei tanács turisztikai pályázatáról bővebb információ, valamint a nyertes pályázatok listája az intézmény honlapján érhető el, a kiírásról szóló közleményt itt, a megye turizmusfejlesztési stratégiáját pedig itt találják meg. Fejlődő turizmust Hargita megyének címmel videó is készült, amelyet megtekinthetnek a következő linken: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1229137357133645/. Továbbá Hargita Megye Tanácsa turisztikai programjairól az alábbi linkeken olvashatnak: http://adiharghita.ro/, http://www.visitinharghita.ro/.

Csíkszereda, 2017. június 20.

 521 total views,  2 views today

Hozzászólások
Loading...