fbpx

Pályázat településeknek beruházási projektek támogatására

Helyi fejlesztési programok fenntartására és infrastrukturális projektek résztámogatására hirdet pályázatot a megye polgármesteri hivatalainak Hargita Megye Tanácsa.

A helyi tanácsok évi költségvetésének kiegyensúlyozása érdekében a 2013-as állami költségvetési törvény alapján jóváhagyják az állami költségvetésből származó egyes jövedelmi forrásokból, valamint a 22%-os jövedelmi adó részarányából származó alapok évi leosztását. A 2006/273-as számú helyi költségvetési törvény 33. szakasza (3) bekezdésének  b) betűje, valamint (5) bekezdése értelmében, a hozzáadott értékadóból elkülönített összeg 20%-át a megyei tanács határozatával osztják el, a helyi fejlesztési programok fenntartására  és infrastrukturális projektek résztámogatására.

–  Hargita Megye Tanácsának általános gazdasági stratégiai célja egy helyi erőforrás és közösségközpontú, több lábon álló, fejlett gazdaság kiépítése, amely az itt élőknek magas foglalkoztatást és folyamatosan javuló életminőséget kínál. A beruházások terén Hargita Megye Tanácsa fontosnak tartja a Középtávú Gazdaságfejlesztési Programjában (biztosjovo.hargitamegye.ro) meghatározott általános stratégiai és operatív célok követését, és minden rendelkezésére álló eszközt és forrást felhasznál ezek elérése érdekében – nyilatkozta a pályázatok kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A pályázatok elbírálásánál fontos szempont, hogy a kérelmező önkormányzat az előző költségvetési év során odaítélt támogatási forrásokat célírányosan költötte-e el, hogy a költségelemeinek értéke megfelel-e az érvényben levő normatív költségszámításra vonatkozó törvénykezésnek, a beruházások rövid távra legyenek tervezve, illetve támogatnak már folyamatban lévő beruházásokat, amelyek elkezdődtek, de anyagi forrás hiányában nem fejeződtek be és már nem kell sok a befejezéshez. Az új, ezután kezdődő beruházások esetében azokat támogatják, amelyek megvalósítására nagyjából megvan a pénzügyi keret és rövid távon befejeződhetnek, rendelkeznek a megfelelő dokumentációval (megvalósíthatósági terv, engedélyek). Fontos, hogy a tervezett beruházások hozzájáruljanak a helyi lakosság életminőségének javulásához, ugyanakkor megfelelő önrésszel és helyi támogatottsággal rendelkezzenek, és helyi építkezési anyagokat használjanak fel.

A megyei tanács településenként legtöbb négy beruházási projektet támogat, amelyek összértéke nem haladhatja meg a 200.000 lejt.

A pályázati felhívás és a mellékletek letölthetőek a http://hargitamegye.ro/felhivas_polgarmesteri_hivatalok weboldalról.

Csíkszereda, 2013. február 20.

 677 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...