fbpx

Partnereket keres Hargita Megye Tanácsa a csíkcsicsói kisrepülőtér fejlesztéséhez

Újabb megbeszélést tartottak magyarországi szakemberek részvételével a csíkszeredai megyeházán egy Hargita megyei kisrepülőtér fejlesztési lehetőségeiről december 8-án, hétfőn. Ezúttal Farkas László és Farkas József mondta el véleményét Borboly Csaba elképzeléséről. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a csíkcsicsói füves repteret fejleszteni kellene, mert az a menetrend szerinti járatok mellett akár egészségügyi szállításra is használható lenne, vagy áruszállításra, katasztrófavédelmi célokra (erdőtüzek vagy légi mentés esetében), továbbá vállalkozók, befektetők számára, mindez pedig munkahelyek teremtését jelentené. A megbeszélésen részt vett Antal András, a csicsói repülőtér tulajdonosa, Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke, Szabó Barna megyemenedzser, Bencze Attila, Csíkcsicsó polgármestere, Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere, Dobos Alpár, a Hargita Megyei Energiagazdálkodási Ügynökség, valamint Zsombori László, a megyei tanács beruházási vezérigazgatóságának vezetője.

A megyeelnök elmondta, hogy 2011 ősze óta konzultálnak erről, és fontos lenne a fejlesztés politikai, gazdasági és turisztikai szempontból egyaránt. A megbeszélést követő terepszemlén a szakemberek az 1200 méter hosszú csicsói pályáról azt mondták, rövidebbel, 800 méter hosszú kifutóval is el lehet kezdeni a működtetést, 20 méteres szélességgel, 6 centiméteres aszfaltréteggel, és ehhez egy működtető cég, részvénytársaság létrehozását javasolták. Borboly Csaba elmondta, hogy – a versenyszabályok és a törvények betartásával – partnereket keresnek a magánszférából, ugyanakkor a megye településeinek önkormányzatait is felkérik, hogy vegyenek részt a projektben. Elhangzott, hogy neki kell fogni egy előtanulmány elkészítésének és a megvalósításnak, még akkor is, ha az első években nem lesz jövedelmező, mert ez hosszú távú érdeke a térségnek gazdasági szempontból.

Mint arról több alkalommal beszámoltunk, Hargita Megye Tanácsa már korábban kilátásba helyezte Csíkszeredának, Hargita megyének Budapesttel vagy akár Bukaresttel történő összekötését. A terv szerint fejlesztenék a Csíkszereda mellett működő kisrepülőteret. Erre azért lenne szükség, mert középtávon sajnos az autópályák Hargita megyét továbbra is el fogják kerülni, és ahhoz, hogy a beruházókat, a több pénzt elkölteni hajlandó turistákat idevonzzák, szükség lesz arra, hogy fogadhassák a kis- és akár a közepes méretű repülőgépeket. Erre akár 5-6 éven belül sor kerülhet, hogyha azokat a fejlesztéseket el tudja végezni a megye, amelyeket kitűzött, és ha kap rá uniós forrást, illetve Románia belép a schengeni övezetbe.

Hargita megyében jelenleg a legfejlettebb a Csíkcsicsó és Csíkszereda között működő  magánkézben levő 25 hektáros kis repülőtér, amely két hangárral és négy kisrepülővel rendelkezik. Antal András tulajdonos eddigi, saját erőből végzett fejlesztéseit folytatni kell, ha megfogalmazódik az a cél, amelyet a lehetőségek és a várható igények mentén a magyarországi tanácsadók segítségével kidolgozhatnak.

Csíkszereda, 2014. december 8.

 1,262 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...