www.borbolycsaba.ro

Példátlan lendület, csapatmunka és ambiciózus tervek – évet értékelt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

Nemcsak a munka fontos, hanem a megvalósítások számbavétele, felmutatása is – hangzott el a panelbeszélgetés bevezetőjében, amelyet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház csütörtöki, évértékelő rendezvényén tartottak. Megnyitóbeszédek helyett a meghívottak egy-egy kérdésre válaszolva fogalmazták meg meglátásaikat a Hargita Megye Tanácsa által fenntartott intézmény kapcsán.

Dr. Konrád Judit, a kórház igazgatója szerint nemcsak nehéz, hanem sok szempontból különleges év is volt a 2019-es, ennek egyik kiemelkedő oka az a 30,68 millió lejes kormánytámogatás, amelynek idén kedvezményezettje volt az intézmény. „Az RMDSZ tisztségviselői felkarolták kórházunk és a működtető megyei önkormányzat törekvéseit, és közel 23 millió lejt elkölteni beruházásokra, javításokra, orvosi műszerek beszerzésére” – emelte ki az idei év legnagyobb megvalósítását az igazgató. A menedzser köszönetét fejezte ki munkatársainak, a kórház alkalamzottainak és a megyei önkormányzat tisztségviselőinek, alkalmazottainak is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a tíz évvel ezelőtti állapotokat idézte fel, amikor több ellenzője, mint barátja volt a csíkszeredai kórház fejlesztésének. Mára azonban eltűntek a nézeteltérések és többségben vannak azok az emberek, akiknek a segítsége révén nagy terveket tudnak megvalósítani. „Túl vagyunk a nehezén! Van egy kész rendszerünk, egy kész fejlesztési tervünk, amelyet a kórházi osztályok vezetői, munkatársai készítettek, a megyei tanácsnak nincs olyan ülése, ahol legalább egy napirendi pont ne a kórházról szólna. Az elmúlt két hétben például szerződéseket írtunk alá többek között az ötödik orvosi lakás építéséről, helikopter-leszállópálya létesítéséről, a csíkszentmártoni korai fejlesztő központ megújításáról, illetve arról is, hogy megvalósuljon a fertőző- és tüdőkórház építésének a terve.

Hargita Megye Tanácsa számára sosem volt kérdés a kórház támogatása, és hiszem azt is, hogy a elkövetkező néhány évben meg tudjuk valósítani ambiciózus tervünket, és klinikává alakítjuk a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat” – szögezte le a tanácselnök.

„Habár ez az évünk a fejlesztések, beruházások és a költségvetés körül zajlott, a mottónk ugyanaz marad: mindent a betegek gyógyulásáért” – fogalmazott Zonda Erika, a kórház vezetőtanácsának elnöke. Rámutatott: a vezetőtanács célja, hogy az ötletek számbavételével, a megoldások keresésével és a különböző stratégiák kidolgozásával elérjék, hogy a kórház élete, az intézmény fejlesztése minél zökkenőmentesebb legyen.

Lányi Szabolcs professzor, a kórház vezetőtanácsának tagja a kórházi laboratórium kialakításáról beszélt, kiemelve azt az erőt, ami most Csíkszeredában összpontosul. Úgy vélte, bár nehéz a nullából kutatólabort létrehozni, el lehet érni a célt, hogy több tudást és nagyobb teljesítményt mutasson fel a kórház a gyógyítás terén.

A Hargita megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetője, Duda Tihamér két dolgot emelt ki: a lendületet, amely kórházon belül és kívül is érezhető, illetve a csapatmunkát, amely nélkül a tervek nem valósulhatnak meg. Közölte: hatalmas áttörést hozhat a kettes kategória elérése, vagyis az, hogy regionális klinika legyen a jelenleg megyei kórházból – ezt a célt két éven belül látja elérhetőnek.

Tánczos Barna szenátor elmondta, az idei év elején kialakult politikai helyzetnek köszönhetően sikerült az RMDSZ-nek elfogadtatnia a költségvetésben azt a jelentős támogatást, amiből idén óriási fejlődésen esett át a kórház. Leszögezte: javaslatait az RMDSZ képviselőcsoportja idén is megtette, ami a jövő évi kórházi finanszírozásokat illeti, később fog eldőlni, hogy a javasolt összegből mennyit bír majd el az országos büdzsé. Korodi Attila parlamenti képviselő a jövő évre várható változások kapcsán elmondta, két választással kell a romániai lakosságnak számolnia, ezért várhatóan nem lesznek jelentős elmozdulások a különböző szakpolitikák terén. „Az, hogy hozzánk egy precíz igénylista érkezik, nagyon sokat segít abban, hogy tudjuk, mire kell hangsúlyt fektetnünk, mire van leginkább szüksége az egészségügyi intézményeinknek. Meggyőződésem, hogy pontszerűen fogunk tudni előrelépni jövő évben is. Ami már most látszik, hogy intézményes együttműködési kereteket kell kialakítanunk a Gyergyó-térségi és udvarhelyszéki kórházakkal is” – szögezte le a képviselőházi frakcióvezető.

Habár a magyar nemzetpolitikának nem volt fő támogatási ágazata az egészségügy, több területen érkezett támogatás Erdélybe a magyar kormány részéről. Tóth László csíkszeredai főkonzul a magyar orvosképzést, illetve az orvosi lakások építésének támogatását említette, de a csíkszentmártoni korai fejlesztő központban  zajló programokat is kiemelte, mint hozzájárulást a Hargita megyei, erdélyi egészségügyi rendszer színvonalának növeléséhez.

Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője az idei év nehézségeinek számbavétele mellett azt is elmondta, hogy még soha nem volt akkora beruházás a kórházban, mint amekkora idén megvalósult, és ő is egyetértett: a kettes kategória elérése, az, hogy a megyei kórház térségi klinikává nője ki magát már nem egy távoli cél, hanem egy, a közeljövőben megvalósítható törekvés.

A panelbeszélgetés után a kórház vezetői és több osztály vezetője ismertették az idei fejlesztéseket, az osztályokon használatba fogott új eszközöket. Elhangzott, az idén kapott hatalmas összeg elköltése nagy erőfeszítést feltételezett, a közbeszerzési procedúrák előkészítése, lebonyolítása, a vásárolt gépek szállítása, elhelyezése, beüzemelése mind nagy feladat volt. A sikeres közbeszerzési folyamatok után pedig olyan műszerek állnak az orvosok rendelkezésére, amelyek nemcsak hogy a betegek javát szolgálják, hanem ösztönzik is a szakembereke a továbbtanulásra, előrelépésre. Országszinten egyedülálló minőségű Computer Tomográf, performáns vesekőtörő készülék, nagy értékű mobil röntgenek, echográfok, lélegeztetőgépek és számos más műszer érkezett idén a kórházba. Az osztályvezetők a terveiket is ismertették, mint elhangzott, további személyzetre, orvosokra és asszisztensekre is szükség van. A beteglétszám ugyanis folyamatosan emelkedik, december közepéig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak összesen 43 708 bennfekvő betege volt, közülük 18 190 személyt napos bennfekvés keretében láttak el. Ha összeadódnak a napok, amelyeket a páciensek idén a kórházban törtöttek, akkor több mint 140 ezer nap jön ki – mutatott rá az egyik felszóllaló.

 

Csíkszereda, 2019.12.19

222 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...