fbpx

Püspöki áldás Csíkvacsárcsiban

Megáldották a felújított templomot

Vasárnap, január 19-én a 11 órai ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálta, aki megáldotta a felújított vacsárcsi templomot. Az ünnepi alkalmon részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Becze István megyei tanácsos, valamint Tánczos Barna szenátor is.

A templom renoválására még 2012-ben pályáztak a Leader-programban, de mivel nem műemlék épület, így nem kapták meg a kért támogatást. Hargita Megye Tanácsa az egyház-támogatási programjából tavaly 75 000 lejt adott, ugyanakkor a Csíkvacsárcsi Közbirtokosság is segítő kezet nyújtott, biztosítva a szükséges faanyagot, így sikerült megvalósítani összefogással a templom tetőzetének cseréjét.

Tamás József püspök beszédében rámutatott arra, hogy a templom mindenkinek a második otthona kell legyen, évszázadok és évezredek óta erre tett mindig és mindenkor kísérletet a közösség. Kiemelte: csak összefogással lehet kezelni a problémákat. Megítélése szerint, habár vannak nehézségek, vannak provokációk és mesterségesen keltett konfliktusok, az elmúlt években az egyházakkal való együttműködése a megyei tanácsnak jelentős eredményeket mutatott fel. Beszédében megemlékezett Kovács Jakab esperesről, aki a 80-as évek elején, az akkori „nehéz” időkben a vacsárcsi kápolna mellé templomot építtetett.

A szentmise végén Búzás Árpád plébános a feljavítás során tapasztalt összefogást méltatta, kiemelte annak fontosságát, hogy e meghatározó közösségi helynek a felújítására Hargita Megye Tanácsa kiemelt figyelmet fordított. Szőcs László az egyháztanács részéről megköszönte mindenkinek a segítségét.

Az ünneplő gyülekezet a szentmisét követően a közbirtokosság udvarára vonult át, ahol a püspök atya megáldotta a székházat és a közösségi konyhát, amelynek felszerelését a megyei tanács támogatásával sikerült beszerezni. Az udvaron működő tejcsarnokra és a közbirtokosság által Ausztriából mintegy tizenkétezer euró értékben vásárolt tűzoltóautóra is a jó Isten áldását kérte Tamás József püspök. A szinte tökéletesen felszerelt tűzoltóautó beszerzésére az után született közösségi elhatározás, hogy tavaly nyáron súlyos tűzeset pusztított a faluban.

Csíkszereda, 2014. január 19.

 1,447 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...