fbpx

Rendkívüli tanácsülés: több mint félmillió eurót utaltak ki

Forrást különítettek el egy központi parancsnokságra Hargita Megye Tanácsa március 19-i rendkívüli ülésén. Emellett pénzt utaltak ki minden egyes önkormányzatnak a rendkívüli helyzetre való felkészülésre, de napirenden szerepelt a 8. és 12. osztályos tanulók távoktatásos rendszerének finanszírozása, illetve a civil szervezetek számára kiírt pályázatok feltételeinek módosítása is. Fontos intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy Hargita megye felkészüljön, megfelelő források álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy az önkormányzatok meghozhassák a megelőző intézkedéseket a Covid-19 vírus okozta fertőzések megelőzésére, enyhítésére.

– Hargita Megye Tanácsa részéről meg kellett hoznunk azokat a döntéseket, amelyek az emberek biztonságát, egészségük megőrzését szolgálják. Éppen ezért létrehozunk egy olyan központi parancsnokságot, ahol minden illetékes szerv egy helyen tud dolgozni, mert így hatékonyabban lehet beavatkozni szükség esetén – jelentette ki Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.

Az elöljáró azt is elmondta, hogy mintegy félmillió eurót osztottak le a településeknek, miután a polgármesterek jelezték: az idei költségvetésükben nincs fedezet a koronavírus-járvány miatti sürgősségi intézkedésekre. A municípiumok 100 ezer lejt, a városok 50 ezer lejt, a községek pedig 20 ezer lejt kaptak védőfelszerelések, fertőtlenítőszerek vásárlására, védett helyek kialakítására, valamint egyéb járulékos költségek fedezésére.

Arról is határoztak, hogy a vizsga előtt álló nyolcadikos és tizenkettedikes diákoknak elérhetővé teszik digitális formában a tananyagot, valamint a vizsgákra a felkészítő anyagokat, közölte Borboly Csaba.

Az ülésen bemutatták azt a távmunka végzésére alkalmas számítógépes programot is, amely nemcsak Hargita Megye Tanácsa, hanem más közintézmények munkaközösségének is hasznos lehet, mert ezáltal az alkalmazottaknak nem kell érintkezniük, bejárniuk a munkahelyre, és így fel tudnak készülni az esetleges komolyabb korlátozások időszakára is.

A civil szervezeteknek kiírt pályázatok kapcsán Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy úgy döntöttek, nem hosszabbítják meg a leadási határidőt, így aki pályázni szeretne a megyei tanács kiírásaira, március 26-án déli 12 óráig ezt meg kell tennie, viszont a jelen korlátozásokhoz alkalmazkodva bevezettek néhány módosítást.

– Az elmúlt napokban a kollégáim feszített iramban dolgoztak azért, hogy a járványügyi korlátozások miatt az élet ne álljon meg a megyében. A pályázatokat elektronikus lehet leadni, az info@hargitamegye.ro e-mail-címre, és a helyzetre való tekintettel ezúttal nem kérjük bírósági igazolás csatolását, továbbá elfogadjuk a 2018-as pénzügyi mérleget is – sorolta az alelnök.

Bíró Barna Botond felhívta a pályázók figyelmét arra, hogy nagyobb tömegnek szóló, június előttre tervezett rendezvények támogatására most ne kérjenek támogatást, mert valószínűleg csak a június elseje utáni időszakban válik lehetővé nagyobb tömegrendezvények megszervezése.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.