fbpx

Rendkívüli tanácsülést tartottak a megyeházán

Több mint két órát tartott az a rendkívüli ülés, amelyet Hargita Megye Tanácsa október 26-án, szerdán délután tartott Csíkszeredában a megyeháza márványtermében.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke fontosnak tartotta, hogy az első napirendi pontként a testület tegye  jóvá a múlt heti hibás döntést, amely során a megyei kórháztól átcsoportosítottak az árvízkárok alapjába 1,8 millió lejt, ezt a jelenlévők egyöntetűen megszavazták és a pénz visszakerült a megyei kórház költségvetésébe.

A belső működési szabályzat kiigazítása kapcsán – a megyei utak tekintetében a szükséges jogi tisztázásra kerüljön sor – nem sikerült konszenzusra jussanak a feleknek, ezért úgy döntöttek, hogy leveszik napirendről és a későbbiekben majd visszatérnek rá, addig pedig a megyei tanács alelnökei az utak és saját forrásból végzett beruházások témakörével való foglalkozás alól mentesülnek. Ezt követően jóváhagyták a költségvetés kiegészítést és végül a költségvetés kiegyenlítéséről is szavaztak.

Borboly Csaba tanácselnök megítélése szerint látszik, hogy a szakértői kormány „áldásos” tevékenysége nem hozott gazdasági növekedést, és forráselvonás zajlik folyamatosan a helyi és megyei tanácsok részéről. Azt a volumenű pénzt, amit a korábbi évben biztosítottak, annak most csak töredékét adta a kormány a helyi és megyei közigazgatások részéré, ezért nagyon sok településen komoly gondok vannak.

– Egy órás határidő volt adva a polgármestereknek igényléseik megalapozására és ez idő alatt 8 millió lejre gyűlt össze megalapozott igény. Ha több nap lett volna a rendelkezésükre álló idő, akkor lehet, hogy nem 8 millió, hanem 28 millió, vagy akár annak a többszöröse, összigénylés is érkezhetett volna. Azt látom, hogy nagyon el vannak maradva a beruházások, fejlesztések és sok az adósság. Ilyen körülmények között kellett a mai tanácsülésen 700 000 lejt szétosztani. A döntés nehéz volt, de bízom benne, hogy felelős döntést hozott a testület és jó helyre kerülnek a pénzösszegek – fogalmazott Borboly Csaba.

A tanácselnök kihangsúlyozta, hogy azon kell dolgozzon a tesületnek, hogy tudjanak akár még a saját költségvetésükből is előteremteni forrásokat, amellyel a nagyon nehéz helyzetben lévő településeket tudják segíteni. Hétfőtől kezdve ezen fogunk gondolkozni! – fogalmazott a megyeelnök.

Csíkszereda, 2016. október 26.

 506 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...