fbpx

Sikerül finanszírozás alá helyezni az 50 kilométeres, Udvarhelyszék déli részét behálózó útrendszert

1,5 millió lejjel növelik az egyháztámogatási program keretösszegét

Zajlik a közbeszerzése a Lot 3-ként ismert, közel 50 kilométeres útrendszer felújításának kivitelezésére. Sikerülhet átütemezni és finanszírozás alá helyezni EU-s forrásokból.

A közel 50 km-es útszakasz Ócfalva, Kányád, Petek, Brassó megye határa fele (DJ137A), valamint Kányád, Jásfalva, Ége, Székelydálya, Homoródszentpéter (DJ133), Homoródszentpál, Oklánd (DJ131), Kovászna megye határa irányába érinti a megyei útrendszert.

Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ismertette, azt a stratégiai döntést hozták, hogy haladnak előre a közbeszerzési folyamattal, annak érdekében, hogy a szerződés aláírásának pillanatáig minden elő legyen készítve és a legrövidebb idő alatt már a munkálatok is elindulhassanak. A megyei tanács elnöke kiemelte a Programok és projektek vezérigazgatóságának munkáját és megköszönte Bíró Barna Botond elnökhelyettes koordinációját is.

A május 28-i rendkívüli ülés sürgősségét a Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjának keretösszegének növelése indokolta. A pályázati program keretösszege így 3,5 millió lejről 5 millió lejre emelkedik. Összesen 105 pályázatot támogatnak.

A rendkívüli ülés Hargita Megye Tanácsa Facebook oldalán nézhető vissza:

https://fb.watch/slgRu_KA7M/

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.