Szárhegy önkormányzatának kisebbségben lévő frakciója nemet mondott a vendégkonyha bérbeadására
– Mindent megtettünk, amit lehetett, de ha Gyergyószárhegy önkormányzatában az ellenzéki tanácsosok egy csoportja nem akarja a helyi vendégház konyhájának bérbeadását, és ha nem térnek vissza az ügyre, azt tudomásul vesszük – reagált Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arra, hogy a szárhegyi önkormányzati testület nem fogadta el a konyha bérbeadásáról szóló tervezetet. Mint ismeretes, a Schola vendégház a megyei tanács ügykezelésében van, jelenleg az alintézménye, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ vendégházaként működik, és Borboly Csaba tavaly ősszel felvetette, hogy a szárhegyi gazdasszonyok használhatnák.
A jelenleg irodáknak is helyet adó ingatlan mindig is a szárhegyieké volt, iskola működött benne, a megyei tanács néhány éve saját pénzén újította fel. A megyeelnök tavaly ősszel, egy helyi találkozó alkalmával, bejelentette: mivel igénylik is, jobb, ha visszaadják a községnek, hiszen a megye eddigi mutatók alapján a kapacitásához képest nem tud hasznosan gazdálkodni vele, ha pedig újból a község használná, az meglátása szerint több hasznot hozhatna a térségbeli turizmusnak. Így a helyi gazdasszonyok által alapított Torzsások Turisztikai Egyesülete hasznosíthatná a megyei tanács pályázatán nyert lekvárkészítő kisüzemi kuktáját, mivel a helyi önkormányzat ingatlanjai közül mindeddig nem találtak megfelelő helyiséget a beüzemeléshez. A turisztikai szervezet Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének 2011. évi kiírásán 9940 lej támogatást nyert erdeigyümölcs-feldolgozó konyha létrehozására.
– A lelkiismeretünk tiszta. Ez nem a mi kudarcunk, hanem a helyi ellenzéké, a kis párt tagjainak kell magyarázkodniuk a szárhegyiek előtt, hiszen a januári lakossági fórumon megígérték, hogy támogatják az elképzelést. Azt szerettük volna, hogy a megyei tanács költségvetéséből felújított épületet a helyiek működtessék, így megmenthették volna több helyi lakos munkahelyét, illetve újabb állásokat hozhattak volna létre. Sőt a községi napközibe járó kisgyerekek számára is lehetett volna biztosítani a megfelelő körülmények között előállított ebédet, nem beszélve arról, hogy a megyei tanács a Gyergyószárhegyen tartandó programjain keresztül akár több százezer lej értékű megrendeléseket hozna a konyhának, ami által a helyben megtermelt zöldséget és gyümölcsöt is lehetne értékesíteni. Kár, hogy a több milliárd régi lej értékű konyha felfüggeszti tevékenységét, és akik ott dolgoztak, munka nélkül maradnak. Remélem, ez az állapot ideiglenes, és csak addig tart, amíg a bérbeadás jelenlegi ellenzői egy újbóli szavazáson nem támogatják az elképzelésünket – jelentette ki a megyeelnök megköszönve a megyei tanács vagyongazdálkodással és a jogi ügyekkel foglalkozó csapata munkáját, amely mindent megtett, amit lehetett ez ügyben.
Hargita Megye Tanácsa részéről továbbra is megvan a nyitottság és a pozitív hozzáállás, hogy lehessen folytatni a tevékenységet a vendégházban, főleg mert az ez évi költségvetési törvény sajnos olyan rendelkezést tartalmaz, hogy saját fenntartású egységben a megyei tanács vagy alintézményei vendéglátó tevékenységre nem fordíthatnak pénzt a büdzséjükből. Így kényszerült a megyei tanács arra, hogy vagy átadja a helyi önkormányzatnak, hogy az saját cégén keresztül működtesse, vagy kiadja közvetlenül egy szolgáltatónak. A március 24-i ülésen a második esetről lett volna szó, hogy lehetőleg egy helyi szolgáltató kezdje el működtetni a konyhát, később pedig akár az elszállásolás feladatát is elvállalta volna. A megyeelnök elmondta, hogy amint a helyi önkormányzat ismét visszatér az ügyre, és meglesz a szükséges szavazat a vagyoni döntéshez, a megyei tanács azonnal, akár rendkívüli ülésen, napirendre bocsátja és elfogadja az erről szóló határozatot, hiszen addig is, amíg a kisebbségi tulajdonosok egyet nem értése miatt a Lázár-kastély kapui zárva vannak, az alkotóközpont teljes értékű tevékenységet kellene végezzen, ez ugyanis sok szárhegyi és gyergyói-medencei ember számára jelent jövedelmet, bevételt, hitet és vonzást.
Csíkszereda, 2014. március 29.