Székelyderzs községben folytatják a munkát a térség vonzóbbá tételéért
A megvalósításokról és a megoldásra váró problémákról beszélgettek Hargita megyei elöljárók a helyiekkel Székelyderzsen és Székelymuzsnán május 21-én, szombaton. A találkozókon részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Antal István udvarhelyszéki parlamenti képviselő, illetve a derzsiekkel találkozott Verestóy Attila szenátor is.
Borboly Csaba ismertette: több mint 4 millió lejt kapott a község útjavításra az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL). – Ez egy nagy lépés, hiszen hosszú út, sok lobbi vezetett idáig. De az RMDSZ parlamenti képviselete közbenjárásának köszönhetően is sikerült elérni, hogy felkerült a kormány támogatási listájára – hangsúlyozta a megyeelnök. Folytatják a munkát, mondta, hiszen nagyon sok jó kezdeményezés van a községben. – Fontos az infrastruktúra, a közösségépítés ahhoz, hogy egyre többen itthon maradjanak, illetve haza térjenek. Hiszen olyan községről beszélünk, amelynek földrajzi adottságai és épített öröksége, mint az UNESCO Világörökség részét képező székelyderzsi erődtemplom, egyedi vonzerőt nyújtanak – fogalmazta meg Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Antal István azt mondta, 2018-ra elkészül az utak javítása, és akkora elkészül az agyagfalvi emlékház is. Az elkezdett munkálatokat folytatni kell, és újabbakat eszközölni a fejlesztés érdekében, hangsúlyozta a képviselő.
Verestóy Attila is a munka folytatására, a pályázati lehetőségek keresésére biztatta a helyieket, illetve az együttműködésre az eredményes munka érdekében.
Nemes Anna Borbála alpolgármester megköszönte Hargita Megye Tanácsának az elmúlt 8 évben nyújtott támogatást. A jó hírek között említette, hogy pályázati finanszírozással felújítanak két kultúrotthont.
A helyiek hangsúlyozták, bár Székelyderzs a megyében a legkisebb község, de egymás segítésével sok minden megoldható, így épültek kalákában új házak.
A megoldásra váró kérdések között felmerült a földek tulajdonjogának tisztázása, mint kiderült, ez az egyik legnagyobb probléma a községben.
Csíkszereda, 2016. május 21.