fbpx

Székelyföldi felsőoktatási stratégia szükséges

Közmeghallgatáson vett részt október 4-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Régiók Bizottsága (RB) előadójaként Brüsszelben, Csák László szakértővel együtt. Jelen volt Doru Hobjila, az Oktatás, ifjúság, kultúra és kutatás szakbizottság ügyintézője, valamint több regionális szakértő. A találkozó része annak a konzultációsorozatnak, amelyet a Hargita megyei elnök RB-raportőrként folytat „Az európai felsőoktatás a világban” témakörű véleménytervezet összeállítása érdekében. Borboly Csaba vázolta az Európai Bizottság azonos című közleményének lényegét, amelyet az intézmény az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, és célja, hogy hozzájáruljon az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósításához.

A beszélgetésen elhangzott, hogy régiós szinten lehet készíteni felsőoktatási stratégiát, ennek érdekében Borboly Csaba és Csák László előbb egy megyei stratégia megalkotását javasolta, amihez kezdeményezik egy felsőoktatási egyeztető tanács létrehozását, amely az egyetemek, diákszervezetek, vállalkozói szervezetek és az önkormányzatok részvételével irányt tudna mutatni. Az oktatási stratégiák készítésénél előre kell vetíteni, hogy mi lesz például a nagymértékű automatizálás hozadéka, illetve hogy milyen szerepük lesz a jövőben azoknak a szakoknak, amelyek közvetlenül nem növelik a versenyképességet, és diplomás munkanélkülieket termelnek ki. Ennek kapcsán a Hargita megyei elnök azt nyilatkozta, hogy például Kovászna és Maros megyének is hasonló stratégiát kellene készítenie, hogy kapcsolódhassanak a Hargita megyeihez.

A regionális szakértőkkel tartott beszélgetésen Borboly Csaba hangsúlyozta az egyetemek regionális szerepét, miszerint nem oktatási programot, hanem térséget kell megcélozni, és létre lehetne hozni egy Advanced Studies Institute-szerű központot, amely a régióba vonzza a tudományosságot. A megyeelnök fontosnak nevezte a regionális tematikájú tananyagokat. Az RB javasolná, hogy lehessen ingyenesen vagy támogatottan nyelvet tanulni más országokban, és Borboly Csaba szerint azt is bele kell foglalni a javaslatba, hogy vegyék figyelembe a kisebbségeket is a felsőoktatási intézmények rangsorolásánál, hiszen az olyan egyetemeken való tanulás alkalmával, amelyek egy nemzeti kisebbség központjában találhatóak, egyszerre két kultúrával is ismerkedhetnek az oda látogató diákok, a kisebbségi egyetem eleve multikulturális környezetet nyújt.

Csák László szerint a megbeszéléseken Borboly Csabával együtt sikeresen képviselték a kisebbségi, helyi egyetemek speciális érdekeit, így ezek a szempontok jó eséllyel beépülnek majd az európai felsőoktatás-politikába.

– A Régiók Bizottsága képviseli a helyi és regionális érdekeket, illetve értékeket Brüsszelben. A raportőri feladat egy téma kapcsán kiemelten fontos, főleg, ha egy olyan térség képviselője kapja a feladatot, ahol alig két évtizedes a felsőoktatás története – nyilatkozta a szakértő.

A javaslatok között szerepel még, hogy a versenyképesség megszerzéséhez támogatást kell nyújtani online kapcsolati rendszerek kiépítésén keresztül, illetve a régiófejlesztés szempontjából fontos lenne, hogy a nagy egyetemek és a kisebb, periférián található egyetemek lépjenek kapcsolatba, ezzel segítve a kisebb egyetemek fejlődését. Olyan rásegítő programra lenne szükségük a kisméretű egyetemeknek, amely segíti a nemzetközisítést, például térségi összefogás, de kiemelt támogatást is kaphatnának azok a kis egyetemek, amelyek a térségből elszármazott világhírű kutatók, szakemberek segítségével szeretnének képzési programokat létrehozni.

Borboly Csaba a konzultáció utáni nyilatkozatában megköszönte a megyei tanács csapatának munkáját, amelynek tagjai munkaidőn kívül is dolgoztak a javaslatokon, valamint azon egyetemi vezetők segítségét, akik személyesen vagy levélben tanácsokkal látták el. A megyeelnök kéri további segítségüket, mert ez közös munka, szükség van a meglátásaikra a raportőri vélemény elkészítéséhez.

A Hargita megyei elöljáró előadói szerepvállalása esetében egy olyan véleménytervezet összeállítása a cél, amely tükrözi a székelyföldi felsőoktatás érdekeit, szempontjait is, ezért folyamatosan konzultál a helyi egyetemek képviselőivel is a témában, majd 2014. január 30–31-én a plenáris ülésen tárgyalják meg a dokumentumot. A megyeelnök RB-tagságáról és -tevékenységéről további információ található a http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/ honlapon.

Csíkszereda, 2013. október 4.

 1,052 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...