Székelyföldi Lovas Ünneppé válik a Gyergyói Lovas Napok
A hat évvel ezelőtt útjára indított Gyergyói Lovas Napok rendezvény az évek során kinőtte a Gyergyói-medencét, most már székelyföldivé terebélyesedett, így megérett az idő a keresztelőre – hangzott el július 30-án a csíkszeredai megyeházán megtartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Bajkó Tibor, a Krigel Sport Klub elnöke, valamint Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Bajkó Tibor főszervező kiemelte: a több mint ötven programpontot számláló, lovas, kutyás és kultúrát is felölelő eseménysorozat Hargita, Maros és Kovászna megyei fellépők mellett mára már magyarországi, Székelyföldet szerető fellépőket, versenyzőket, lovas szakembereket, látogatókat is magához vonzott. „Megérett az idő a keresztelőre, így az idén szeptember 20–21-én megrendezendő lovasverseny neve Székelyföldi Lovas Ünnep lesz” – fogalmazott Bajkó. Megítélése szerint a rendezvény sokszínűségében méltó társa tud lenni a Székely Vágtának. Az ünnep egy négyes fogat: elsősorban a nézők, a fellépő versenyzők a szervezők és a támogatók húzzák, viszik előre. A Krigel elnöke örömének adott hangot, hogy az elmúlt években több mint 170 támogatója volt a rendezvénynek, amely igyekszik minden korosztályt megszólítani.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke maga is nagy lovassport-rajongó. A sajtótájékoztatón üdvözölte a Hargita megyei kezdeményezést. Elmondta: „A mai esemény is azt jelzi, hogy Székelyföld ügyében földrajzi elhelyezkedéstől, politikai színezettől függetlenül is egységesen tudunk fellépni. Meggyőződésünk, hogy Székelyföld ügye mindenek felett áll. A Gyergyói Lovas Napokon magam is több alkalommal részt vettem. Jó véleménnyel vagyok róla. Háromszéken évente több mint 10 lovas rendezvényt szervezünk vagy támogatunk. Ezek közül a legnagyobb a 2011 óta megszervezett Székely Vágta, amely mára már Erdély legnagyobb lovas rendezvényévé nőtte ki magát. A székely ember számára fontos a ló. A Székelyföldet körbevevő népektől eltérően, mi, székelyek nem elsősorban munkaeszközként tekintünk a lóra, nem elsősorban haszonállatként. Nemcsak használjuk, hanem szeretjük, összhangban élünk, akkor is, amikor együtt dolgozunk vele. Együtt éltünk a lóval, amikor évezreden át védtük a magyar haza határait, amikor szabadságunk védelmére, lóra pattanva, kardot rántva szembementünk sok ellenséggel. Számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Éppen ezért támogatjuk a Gyergyói Lovas Napokról átkeresztelt Székelyföldi Lovas Ünnepet is, hogy mind a három székely megyének legyen egy kiemelkedő lovas rendezvénye.” Kovászna Megye Tanácsa az elvi hozzáállás mellett a háromszéki résztvevők részére támogatást is fog nyújtani a rendezvényen való részvételen.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hagyományaink, nemzeti identitásunk fontos részének nevezte a lovat és a lovas életet. „Azt gondolom, Csíkban és egész Székelyföldön az ember hű társa a ló, ezért részünkről az elmúlt évek folyamán kiemelt figyelmet élveztek a lóval, lovassporttal foglalkozó személyek. Már több éve működik Hargita Megye Tanácsánál lovas munkacsoport, és évente több mint húsz lovas eseménynek a társsszervezői, illetve társtámogatói vagyunk. A megye gazdaságfejlesztési Építsünk biztos jövőt! programjában a lovas élet segítése kiemelt pontként szerepel. A Székelyföldi Lovas Ünnep a Gyergyói-medencében komoly turisztikai vonzerőt jelent, ezért a vendégfogadás szempontjából is szeretnénk még hangsúlyosabban megjeleníteni ezt a lehetőséget, hogy a vendégéjszakák számát növelni tudjuk. A szép és az értékek bemutatásának egyik fokmérője ez az ünnep, iskolapélda lehet más települések számára is. Térségünk mutassa meg, hogy cirkuszok helyett egy pozitív, szép élményeket nyújtó eseményről is beszélhetünk” – fogalmazott a Hargita megyei elnök.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere az alulról jövő kezdeményezést méltatta, annak fontosságát hangsúlyozva, hogy a székelyföldi lovas kultúrát tovább kell erősíteni, amit egymást kiegészítve lehet megvalósítani.
Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy, 2014. július 30.