fbpx

Szép eredmények és jó példák Szépvízen

Szépvíz számos területen jó példával jár elöl, kistérségi központ lévén terveik is ennek megfelelőek. Hargita Megye Tanácsa pedig minden területen igyekszik segíteni a megvalósításokat, mondta Borboly Csaba elnök a vasárnap, március 5-én Szépvízen megtartott falugyűlésen. Ez alkalommal átadták A legszebb porta díjat is, ami 2017-re adómentességet von maga után.

– Jó hallani a jónéhány eredményt és azokat a terveket, amelyeket a falu meg akar valósítani. Gratulálok ezekhez – mondta Borboly Csaba, aki Ferencz Tibor polgármester meghívására vett részt a találkozón. – Szépvíz helyzete más mint a többi településé, a történelem folyamán mindig a kistérség központja volt, ami segíti a települést. Örvendek, hogy a községvezetés ehhez igyekszik felzárkózni és ennek megfelelően a célokat megvalósítani. Jó az irány, a megyei tanács pedig ezekben a megvalósításokban próbál segíteni a községnek, a falunak – tette hozzá a megyeelnök.

Nagyon fontos és példaértékű a Csengő Tejszövetkezet tevékenysége, ami Keresztúr után a csíki térségben is jó példával jár elöl. Ennek megfelelően tovább kell bővíteni a lehetőségek körét, például a káposzta értékesítésével kapcsolatosan, amit már elkezdett a község és a megyei tanács segíti ebben, fejtette ki Borboly Csaba. Elmondta, kormánytámogatással halad a Kóstelek fele vezető út ügye, a bákóiakkal is egyeztetnek a Bákó megyei rész munkálatai kapcsán.

– A szomszédos községek is elismerték, hogy térségi szinten Szépvíz a központ – mondta Borboly Csaba. Az elmúlt időszakban Csíkszereda polgármesterével és a madéfalviakkal fejlesztési terveket fogalmaztak meg, amiben részt fog vállalni a megyei tanács is, tette hozzá, hiszen a gazdasági szinten való összefogással el tudják érni, hogy a feldolgozás és a szolgáltatás, például a turizmus terén, magasabb szinten is el tudjon indulni. A minta- és a központjelleg erős, ebben továbbra is szeretnének segíteni, hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.

Tűzoltóság, sport, kultúra, turizmus, ifjúság, számos téren számíthat idén is a község a megyei tanács támogatására. Eddig a visszaosztásból támogatják a tekét és a tűzoltókat, de nemsokára meghirdetik a pályázatokat, amelyek ajánlanak egyesületeknek, alapítványoknak, egyházaknak. A megyei tanács nagyon fontosnak tartja a kihelyezett kulturális programokat, ebben az évben is számíthatnak ilyen téren is a segítségére. A csíki káposzta helye Szépvíz, erre is tudnak programokat építeni, azt a vidékfejlesztési egyesületén keresztül tudja támogatni a megyei tanács. Oda kell figyelni az európai uniós pályázatokra is, azért hogy minél kevesebbet kelljen a saját költségvetésből a beruházásokra fordítani. A tavasz folyamán meghirdeti a megyei tanács a műemlékvédelemre irányuló pályázatát is, ezt is ki lehet használni a teendők érdekében, az örmény közösség jelenléte komoly vonzerővel bír. A határőr múzeum ügyében is számíthatnak a megyei tanács támogatására, és ebben Magyarország Kormányának a segítségét is kell kérni, hiszen nemzetpolitikai és turisztikai szempontból is komoly hozadékkal bírhat, ismertette Borboly Csaba.

A turizmusnak nemcsak a szálláshelyek eladása a lényege, hanem a helyben megtermelt termékek értékesítése is, és lassan ki tud alakulni a helyi feldolgozó és értékesítő ipar, ami munkahelyeket teremt, mondta a megyeelnök. – Abban hiszek, amikor összefogásban, helyben, egymás között megbeszélve keresünk megoldást, hiszen nem a feljelentések fogják elhozni azt. Türelemmel, összefogással lehet haladni. Büszkék lehetnek, mert számos területen elöljárnak, ami meg tudja erősíteni a felnövekvő generációt, hogy érdemes ide visszatérni. Jó az irány, ehhez további kitartást kívánt a lakosságnak – zárta beszédét a megyei tanács elnöke.

Csíkszereda, 2017. március 5.

 634 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...