Szülőszéket adtak át a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban
Sokasodnak a biztonságos alternatív szülési módszerek a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, a szakemberek és a Csíki Anyák Egyesületének célja, hogy a szülés minél szebb élmény legyen a családoknak.
Lezajlott a Csíki Anyák Egyesülete szervezésében a nagy népszerűségnek örvendő Édesanyák Hete, amelyen magyarországi szakemberek is tartottak előadásokat. Az egyesület az anyaországi meghívottaktól egy szülőszéket kapott ajándékba, amelyet hétfőn, május 12-én délelőtt adtak át a megyei kórházban. Az ajándékozók kérése az, hogy a szülőszék kerüljön a kórházba, a nők pedig tudjanak a létezéséről és vehessék igénybe.
Az átadáson Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke, Demeter Ferenc kórházmenedzser és a szakemberek mellett jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy fejlődik a megyei kórház, munkatársai nyitottak az újításra. Meg kell ismerni az alternatív módszereket, így a gyermekvárás területén is, hiszen az anyák, a családok jól kell érezzék magukat életük azon jelentős időszakában, amikor gyereket vállalnak, mondta. A megyeelnök köszönetet mondott a Csíki Anyák Egyesületének azért a civil kezdeményezésért, amely a közösség számára fontos fejlesztéshez vezet, és a magyarországi szakembereknek az ajándékért.
Hompoth György szülész-nőgyógyász főorvos is megköszönte a szülőszéket, mint mondta, fontos, hogy biztonságos alternatív szülési módszereket tudjanak biztosítani. Ehhez újításokra van szükség, amihez tanulniuk kell a tapasztalt szakemberektől, ezért örül a kialakult kapcsolatnak – tette hozzá.
A program előadásokkal folytatódott, amelyeken az érdeklődők a szülés előtti bábapraktikákról, a szoptatásról, a szülés előtti csoport-relaxációs lehetőségekről, valamint a magyarországi szülési gyakorlatokról hallhattak.
Csíkszereda, 2014. május 12.