fbpx

Találkozási lehetőség a szolidaritás világnapján

December 20-án, a szolidaritás világnapján karácsonyi kézműves kiállítást és vásárt szervezett a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság és a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete az akadályozottsággal élők munkáiból. A délutánig tartó kiállítással egybekötött vásárnak a csíkszeredai megyeháza oszlopcsarnoka adott otthont.

Házigazdaként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a megye különböző pontjairól érkező kiállítókat és az érdeklődőket, látogatókat. Beszédében rámutatott arra, hogy a karácsony arról is kell szóljon, hogy odafigyelünk egymásra és a felkészülés folyamatában adunk másoknak. A mai nap jó alkalom volt arra, hogy azokból az értékes, kézzel készült ajándéktárgyakból válasszunk, amibe benne van a készítő szíve-lelke is.

– Bízom benne, hogy a közös elképzelésünk révbe tud érni, hisz azt szeretnénk, ha az Összefogás Házának elkészítésében társként tudjunk beszálni, amint sikerül a jogi feltételeket rendezni. Ehhez a megyei szervezet alapszabályzatának módosítására van szükség, hogy ne csak magánszemélyek lehessenek tagjai, hanem jogi személyek is. Ha ez megtörténik elé fogom terjeszteni, hogy társuljunk, amennyiben a jogi feltételek teljesülnek – fogalmazott köszöntőjében a megyeelnök. A jövőbe tekintve elmondta, azért kell dolgozni, hogy még több hasonló eseményre tudjon sor kerülni, hogy mindenkinek az értékes munkája messzemenően legyen értékelve.

Vasar

A vásár hivatalos megnyitóján a megyeelnök mellett részt vet Incze Zsuzsanna, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetét képviselve, valamint Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője. A vásárba kilátogattak a rendkívüli tanácsülésre érkezett megyei tanácsosok is.

A nap programját a csíkszeredai 2-es számú elhelyezőközpont lakóinak pásztorjátéka, a Sunshine zenekar előadása színesítette, ugyanakkor a csíkszentsimoni fúvoszenekar is biztosította a jó hangulatot.

A vásárról készült fotók itt tekinthetők meg.

Csíkszereda, 2017. december 20.

 514 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...