fbpx

Tegyük láthatóvá a jóakaratot!

Az elmúlt időszakban több köszönetnyilvánítás érkezett Hargita Megye Tanácsához arra vonatkozóan, hogy az intézmény munkatársai hogyan segítették az embereket az ügyintézésben vagy hosszabb ideje húzódó kérdések tisztázásában. A köszönetek főként arra vonatkoztak, hogy munkatársaim útbaigazítást adtak az iratcsomók összeállításában, a hivatalos levelekben megfogalmazottakat elmagyarázták, illetve segítséget nyújtottak a válaszok megírásában. Ennek köszönhetően az is előfordult, hogy hosszabb ideje húzódó ügyet sikerült kitisztázni és az ügyintézés végére járni. Többen visszajelezték, hogy problémájukat soha nem vizsgálták ki olyan alaposan, mint a megyei tanács segítségével.  

Örülök, hogy sikerült segíteni, de a kollégáim példás hozzáállásáról szóló visszajelzésnek is. Az az általános nézet, hogy az egyes hivatalok munkatársai nem segítőkészek, az ember csukott ajtókat talál, vagy egyik munkatárstól küldözgetik a másikig, míg végül sikerül nehézkesen valamit elrendezni. A visszajelzések tükrében Hargita Megye Tanácsára ez nem érvényes, ezt igazolják a köszönőlevelek.

De igazából nincs ebben semmi rendkívüli, ez lenne a dolgok rendje, az a baj, hogy mindenhol nem így működik. A bürokrácia útvesztőjében sokszor azoknak sem könnyű kiigazodni, akik nap mint nap ezzel foglalkoznak, így kicsit sem meglepő, hogy a hétköznapi embernek szüksége van segítségre a hivatalos ügyek intézésekor.

Sokkal több értelme van a napi tevékenységünknek, ha megtiszteljük embertársainkat, az vezérel minket, hogy jót tegyünk a másikkal. Jó tett helyébe jót várja, tartja a közmondás is. Mi sem tudjuk, hogy mikor, hol szorulunk segítségre, amikor nem arra várunk, hogy nemtörődömséggel vagy cserbenhagyással válaszoljanak kérésünkre.

Meggyőződésem, hogy a nehézségek mellett mindenkivel szóba állva, mindenkit meghallgatva, együttműködve tudunk haladni. Köszönöm munkatársaimnak a segítőkész hozzáállást, amely az intézmény megítélését is pozitívan befolyásolja, és hasonló magatartásra biztatok mindenkit.

Akit érdekelnek a részletek, a levelezésre vonatkozó dokumentumok, annak elküldöm.

   

 783 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...