fbpx
????????????????????????????????????

Tehetségnapok a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnál

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság Hargita Megye Tanácsával közösen hatodik alkalommal szervez tehetségnapokat június 26-28. között a zsögödi Cari táborban a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő gyermekeknek és fiataloknak. Vasárnap az előkészítő-IV. osztályos gyermekeknek szerveztek arcfestést, rajzolást, cserkészkedést, bábműsort, hétfőn az 5-8. osztályosokat várják sporteseményekre, fotózásra, kézműves foglalkozásokra, gitározásra, hegyimentő valamint pszichológus sátorba, továbbá kedden a vezérigazgatóság alkalmazottai számára tartanak főzőversenyt, csapatépítő játékokat. Mindennap délelőtt 10 órától kezdődik a program a résztvevő gyermekek énekes, verses, táncos előadásaival, ebéd után pedig szórakoztató foglalkozások következnek. Az idén először civil gyermekotthonokból is meghívtak gyermekeket, hogy bemutatkozhassanak. A három napos rendezvény célja, hogy az elhelyezőközpontokban, nevelőszülőknél és családi elhelyezésben nevelkedő gyermekek megmutathassák tehetségüket, megismerjék egymást és együtt szórakozhassanak. Ugyanakkor ösztönzés a nevelők számára is, hogy jobban odafigyeljenek a kiemelkedő tehetséggel rendelkező gyermekekre és segítsenek nekik a fejlődésben, tehetségük értékesítésében. A szervezők a korábbi évek tapasztalatai alapján 1000 résztvevőre számítanak.

A tehetségnapokra vasárnap ellátogatott Borboly Csaba megyeelnök. Kifejtette, ez a nap jó alkalom arra, hogy a gyermekvédelmi rendszerben lévő fiatalok és nevelőszülők találkozzanak egymással, tapasztalatot cseréljenek és kikapcsolódjanak. Fontos ezekre a gyermekekre is odafigyelni, mert nagyobb szükségük van a támogatásra, ahhoz hogy érvényesülni tudjanak az életben, fejleszteni tudják képességeiket. Mindig azt a célt kell szem előtt tartani, hogy minden gyermek családi környezetben nőjön fel, osztotta meg gondolatait a megyeelnök.

Fotó: Szökő Sándor

Csíkszereda, 2016. június 26.

 578 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...