fbpx

Terelőút építéséről egyeztettek Gyergyóremetén

Terelőutat építene Gyergyóremete község önkormányzata Hargita Megye Tanácsa támogatásával, vagy európai uniós pályázatból, Ditró község közreműködésével. Erről egyeztetett Borboly Csaba megyeelnök és Barti Tihamér alelnök Laczkó-Albert Elemér polgármesterrel és Szabó Csaba alpolgármesterrel február 10-én, pénteken a remetei községházán. A településen uniós pályázatból megépült regionális hulladéktároló miatt eddig a 153D megyei út felújításáról volt szó, a terelőút lenne a másik lehetőség. Mind a ditrói, mind a remetei szakaszt, amit a helyiek ajánlottak, uniós forrásból valósítanák meg, de ha nem nyerik meg a pályázatot, a helyi önkormányzatok és a megyei tanács összefogásával építenék meg. Ehhez tisztázni kell mindkét községben az illető szakaszokat, valamint a Maros folyón hidat létesítenének, és egy vasúti átjáró is épülne. Mindennek a kivitelezése, tervezéssel együtt, 2–4 évig tartana.

Ezzel nem mondtak le a 153D jelzésű, Remetét Várheggyel összekötő megyei út felújításáról, Laczkó-Albert Elemér polgármester a tejporgyárig hátralévő egy kilométeres szakasz leaszfaltozását kérte, a megyei tanács pedig a hulladéktárolóig tartó további 2,2 kilométeren kövezett utat készítene. Szó esett a Remetétől Maros megyébe vezető 153C megyei út „jól járhatóvá” tételéről is a megyehatárig, ennek érdekében felszólítanák a rönkszállítókat, hogy sáros időben ne fuvarozzanak azon az úton.

Csíkszereda, 2017. február 10.

 532 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...