Tisztelt megemlékező közösség!
Sok szeretettel köszöntök mindenkit!
Nagyon örülök, hogy idén békésen ünnepelhetünk, úgy néz ki, elmarad az előre jelzett provokáció.
Mi nem akarunk harcolni senkivel, hacsak nem vagyunk kényszerítve rá.
A magyarság mindig is csak védelmi harcot folytatott ezen a tájon.
Soha nem akartunk elvenni senkitől semmit és nem akartunk semmilyen gondolatot, eszmét rákényszeríteni senkire.
Csak azt akartuk, hogy hagyják békén, ami a miénk, és engedjenek úgy élni, beszélni, gondolkodni, ahogy mi akarunk.
A történelem során sokszor ez túl nagy elvárásnak bizonyult a külvilág, a ránk éppen igényt tartó birodalmak, hatalmak felé.
Sokszor ránk támadtak emiatt és védelmi harcot kellett folytatnunk.
Itt is, az Úzvölgyében az elsővilágháborúban az Antant, majd másodikban a Szovjet birodalom, a marxizmus ellen kellett felvenni a harcot.
Egyenlőtlen harcba kellett szállnunk az erőfölényben lévő ellenféllel, mint oly sokszor és a történelem átgázolt rajtunk, mint oly sokszor.
Sokan kérdezik:
Miért vállaljuk az ilyen küzdelmeket?
Miért nem alkuszunk meg? Miért nem simulunk bele a tömegbe, állunk át az ellenség oldalára, ahogy mások szokták csinálni?
Én azt gondolom, hogy mindenkinek a saját sorsát vállalnia kell.
Hiába akar a fenyő meghajolni a szélben, mint a fűzfavessző.
A fenyő nem tud meghajolni, inkább eltörik, mert ez a sorsa.
De a törött fenyő átadja az örökségét az utódainak, és mellette új fenyők nőnek fel, ugyanolyan egyenes derekúak, magasak, örökzöldek.
Az egykor itt háborúzó felek közül hol van már a cári Oroszország? Hol a Harmadik birodalom? Hol a Szovjetunió? Hol vannak a kommunisták, hol vannak a nácik? Eltűntek, de mi még mindig itt vagyunk.
Minden birodalom, aki átgázolt rajtunk, rég semmivé lett, mi pedig itt vagyunk és van mire büszkének lennünk.
Örökösei vagyunk azoknak a Honvédeknek, akik itt, az Úz völgyében életüket adták Istenért, a hazáért, és a családjuk védelméért és most győztesekként nyugszanak itt, mert vállalták a sorsukat és megtették, amit megkövetelt a kötelesség.
Mi székelyek sokszor vállaltuk az egyenlőtlen, reménytelennek látszó harcot.
Sokszor látszólag eltörtünk a szélben, de valójában mi maradtunk a győztesek a csatatéren, mert mindig felnőttek az új nemzedékek, akik büszkén tekinthettek a hős elődökre.
Mi, székelyek ugyanis hosszútáv-futók vagyunk.
Az az erősségünk, hogy soha nem adjuk fel.
Ennek a temetőnek a közelmúltbeli története is példa erre.
Sokan nem bíztak benne, de kemény munkával bebizonyítottuk, hogy Dormánfalvának nincs semmilyen jogköre ezen a területen, ami Csíkszentmárton határához tartozik. Jogerős bírósági végzésünk van erről.
Sokan ennek ellnére sem bíznak abban, hogy az illegálisan felállított fakeresztek egyszer kikerülnek innen, de mi nem adjuk fel és tovább fogunk harcolni az igazságért, addig, ameddig csak szükséges.
Nem fogjuk feladni, mert az a sorsunk, hogy a végsőkig kitartsunk az igazunk mellett, mint az itt nyugvó hősök is tették.
Isten minket úgy segéljen!
Úzvölgye, 2024. augusztus 26.
