Több millió euró értékű projektekért lehet versenyezni közbeszerzésen
– A szakképzésben tett erőfeszítéseink, amelynek egyik eredménye lehet a vállalkozói modul bevezetése a tananyagba, remélhetőleg hamarosan látszani fognak a térség és ezen belül Csíkszereda vállalkozói kedvén és munkaerőpiacán. Bízom benne, hogy több lesz a helyi vállalkozó, aki majd könnyen talál fiatal munkaerőt – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke március 24-én, csütörtökön azon a fiatal vállalkozóknak szóló csíkszeredai fórumon, amelyet Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Design Terminál szervezett a Sapientia egyetemen, a Kárpát-medencei tájékoztató karavánja egyik állomásaként. A megyeelnök azt is elmondta, hogy több millió euró értékű pályázatot nyerhet fiatalokból álló cég a megyei tanács közbeszerzésein, a legtöbb pénz a köszférában van. Arra bátorította a fiatal vállalkozókat, hogy jelentkezzenek bátran Hargita Megye Tanácsa kiírásain, emellett keresik a módját annak, hogy az intézmény pályázati programjából miként támogathatnák a vállalkozói szövetségeket.
Borboly Csaba kifejtette: a megyei tanács segíteni tud a vállalkozóknak a tavaly év végén létrehozott fejlesztési ügynökségével is. Azt szeretnék, ha a polgármesteri hivatalokban egyszerűbb kiszolgálás lenne a vállalkozók ügyintézésekor, ebben számítanak a polgármesterek együttműködésére. Fontos partnernek nevezte a vállalkozói szövetségeket, és egyik nagyon jó példaként említette a Székelyföldi IT-klasztert – mint megjegyezte, a klaszteresedés híve. Emellett a vállalkozókat a közbirtokosságok is tudnák segíteni, hiszen azok – ahogy fogalmazott – akár egyféle minibankoknak tekinthetők, sok pénz áll rendelkezésükre, amit fel lehetne használni a jelenleginél szélesebb körben is.
– A szakképzésért tett erőfeszítéseinkkel, a klaszteresedés támogatásával, a székelyudvarhelyi inkubátorházzal, közbeszerzési tájékoztatóinkkal, gyakornoki és ösztöndíjprogramunkkal, turisztikai és egyéb pályázatainkkal mind-mind azt a célt követjük, hogy erősítsük a vállalkozókat, és a fiataloknak munkahelyeket teremtsünk – jelentette ki Borboly Csaba.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a Design Terminállal együttműködésben 2016 márciusa és májusa között Kárpát-medencei körutat szervez, ennek során 14 helyszínre látogatnak el azzal a céllal, hogy a negyven év alatti helyi pályakezdő vállalkozókat erősítsék és támogassák szakmailag, valamint segítsék az induló vállalkozásokat.
Csíkszereda, 2016. március 24.