fbpx

Több mint 19 millió lej 2015-re Hargita megyei településeknek

23 Hargita megyei beruházást hagyott jóvá a Liviu Dragnea miniszter által vezetett Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium. A megyeháza márványtermében hétfőn, május 11-én, 20 település polgármestere írta alá a szerződést, amely idén összesen 19 074 390 lejt jelent az érintett önkormányzatoknak. A dokumentumot Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barti Tihamér alelnök, Zsombori László, a beruházási vezérigazgatóság vezetője, valamint Gáspár Balázs tanácsos jelenlétében írták alá. A Helyi Fejlesztési Program (PNDL – Programul Național de Dezvoltare Locală) által finanszírozott beruházások prioritása a 2015-ös évre a víz- és csatornahálózatok kiépítése, bővítése, valamint oktatási intézmények építése, felújítása.

Barti Tihamér alelnök hangsúlyozta a jelen lévő polgármestereknek, hogy igyekezzenek a kiutalt összegeket elkölteni. Borboly Csaba megyevezető szintén kiemelte, hogy fontos a pénzek megfelelő elköltése annak érdekében, hogy a következő pályázási időszakban további forrásokat hívhassanak le. Ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a helyi elöljárókhoz, hogy jelezzék a megyei tanácsnak vagy személyesen a megyei tanács elnökének, ha az elszámolásnál bármilyen problémával találják szemben magukat, hogy közösen és minél hamarabb megoldást találjanak rá. Továbbá javasolta a lakosság értesítését településenként, felvilágosítását az illető beruházásokról. Amíg a szerződéseket írták alá az egyes önkormányzatok vezetői, addig Borboly Csaba lehetőséget teremtett a települések problémáinak a feltárására és megbeszélésére.

Mint arról egy előző közleményünkben már hírt adtunk, az április 29-én megjelent 841-es minisztériumi rendelet beruházási listáján egyetlen megyei út sem szerepel. A megyeelnök ennek érdekében előzetes eljárási beadvánnyal fordult a szakminisztériumhoz, a dokumentum révén lehet ugyanis később az igazságszolgáltatáshoz fordulni annak érdekében, hogy az észlelt hiányosságot kárpótolják. Az említett átiratot Hargita megye prefektusa, képviselők és szenátorok is megkapták annak érdekében, hogy remélhetőleg nyárig, súlyt adva a kérelmüknek, finanszírozást nyerjenek a kimaradt megyei utak. A megyeelnök hangsúlyozta, a központi költségvetés megengedheti a Hargita megyei utak javítását is. Jelenleg saját költségvetésből igyekeznek több útszakaszon javítási munkálatokat végezni.

Csíkszereda, 2015. május 11.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.