fbpx
????????????????????????????????????

Több turistaösvény van a megyében, mint valaha

Családias hangulatban értékelte ki az elmúlt év megvalósításait Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata december 15-én, kedden este Csíkszeredában. Az ünnepségen bemutatták a Súgó-barlang felső, száraz járata feltárásának 50. jubileuma alkalmából készült fotókiállítást, ugyanakkor a megyei tanács Önzetlenség Díjával értékelték Szaniszló Csaba, a közszolgálat búvárszakosztálya vezetőjének kiemelkedő tevékenységét.

Borboly Csaba megyeelnök elmondta, hét éve dolgozik a hegyimentőkkel, ennyi idő alatt összeszoktak, sok mindent megvalósítottak, sikerült az infrastruktúra és az emberi erőforrás tekintetében is jelentősen fejleszteni a közszolgálatot, ugyanakkor bővítették a települések körét, akik partnerek ebben a munkában, sok helyi önkormányzat is felzárkózott.

– A településekkel közösen sok mindent meg lehet valósítani, hiszen a hegyi térségek hozzájuk tartoznak, együtt EU-s forrásokat is le lehet hívni a tevékenység fejlesztésére. Fontos, hogy a panzió- és sípálya-tulajdonosok, a közbirtokossági vezetők, cégvezetők megértsék, mennyire fontos a hegyimentők tevékenysége. Ugyanakkor a fiatalságra kell fókuszálni, minél több programot kell szervezni nekik, hiszen az a fiatal, aki megismeri a hegyeket, nem megy el külföldre, vagy ha el is megy, hazajön, mert honvágya van amiatt, amit megélt a hegyekben, a természetben – emelte ki Borboly Csaba.

Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy nagyra értékeli a közszolgálat tevékenységét egy biztonságos és eladható turizmus megteremtésében.

– Sok munka van még hátra, koncepcionálisan ki kell dolgozni a továbblépési lehetőségeket a biztonságos turizmus terén, hiszen jobban támogatják a döntéshozók és Hargita megye lakói a közszolgálat működését akkor, ha látják, több turista érkezik a megyébe annak köszönhetően, hogy GPS-re letölthető turistaösvény-térkép segítségével biztonságosan barangolhatnak a megyében.

Az alelnök az elkezdett tevékenységek folytatására biztatott, további turistaösvények kijelölését, kerékpárutak kiépítését, kiadványok szerkesztését említette a további elvégzendő feladatok között.

Fekete Örs, a közszolgálat vezetője beszámolója szerint idén is eredményes évet zártak, hiszen a gyergyói csapat – és ezáltal a közszolgálat – borszéki különítménnyel bővült, első alkalommal szervezték meg a székelyföldi hegyimentők találkozóját, illetve a Biztonságos hegyi turizmus program is új lendületet kapott, hiszen a Heineken cégtől nyert támogatásból készítik el a Csíki-havasok részletes térképét, folyamatosan engedélyeztetik az ösvényeket. Megyeszinten 320 új oszlopot helyeztek ki, ugyanakkor hegyi kerékpárutak épülnek, 120 kilométer készült el az idén. – Több a turistaösvény a megyében, mint valaha – emelte ki Fekete Örs.

Ugyanakkor új hegyi menedékek épültek, kalákában újjáépítették a nyáron leégett hegyi menedéket a két Hargita között, több mint 700 gyerek, nagyon sok iskola, valamint a gyerekvédelmi rendszerben nevelkedő gyerek vett részt a megyei tanács Barangoljunk Székelyföldön! című programjának rendezvényein.

– Az idén a téli bevetéseink száma meghaladta a kétszázötvenet, ami nagyon sok munkaórát, rengeteg erőfeszítést jelentett alkalmazottainknak és önkénteseinknek. Mindezek mellett hegyimentőink igyekeztek a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló hasznos programokkal eltölteni azokat a balesetek és más tevékenységek közti időszakokat. Ingyenes síoktatást tartottak, újra megszervezték a Brekkencs sítábort, ahol több gyereknek sikerült elsajátítania a sízés minden apró fortélyát egy egész héten át. Síversenyeket szerveztek gyermekeknek és felnőtteknek, ilyen volt a borszéki síverseny, a Gyergyó-kupa, a Lőrincz Pál kupa, a családi síverseny, a Jómadár kupa, az extrém síverseny, a Roseal kupa. Nagy érdeklődés övezte a már hagyományosnak mondható Mike Csaba-emléktúrát, amely új elemekkel, nehezebb útvonallal volt megtűzdelve, ugyanakkor Maroshévízen a Kelemen-kupával díjazott túrasíverseny, amely már az országos túrasíverseny programjában is megtalálható, és amely szintén nagyon nagy érdeklődésnek örvend. Rengeteg síversenyt biztosítottunk, maratonokat, ügyességi versenyeket felügyelünk – emelte ki fekete Örs.

Az ünnepségen Hargita Megye Tanácsa Önzetlenség Díját vehette át Szaniszló Csaba, a közszolgálat búvárszakosztályának vezetője. Fekete Örs laudációjában kifejtette, hogy bár a közszolgálat fő tevékenysége a hegyi- és barlangimentés, látva a sok szomorú esetet, amikor tétlenül, fejcsóválva álltak egy-egy balesetnél a tó partján, nézve a kétségbeesett családot, felmerült a kérdés: vajon ilyen esetben nem tudnának segíteni? És kiderült, hogy tudnak, hiszen Szaniszló Csaba felajánlotta, hogy búvárként időt, energiát nem sajnálva támogatná a hegyimentő közszolgálat búvárszakosztályának létrehozását, s akár az oktatói minősítést is megszerezné annak érdekében, hogy a csapatot tanítani, vezetni tudja.

– Mivel kérdésünkre szinte azonnal választ is kaptunk, közösen indultunk el a nem egyszerű, sokszor rögös úton. A legtöbb esetben nem elég, ha a búvárnak megvannak a kellő fizikai adottságai, hisz a sötét, átláthatatlan vízben halottat kereső személy hatalmas lelki megterhelésnek is ki van téve. Mindezeket a nehézségeket vállalva csapatunk – és ezt ma már büszkén mondhatjuk – helytáll és öregbíti közszolgálatunk és megyénk hírnevét – fogalmazott az igazgató. (A teljes szöveget az alábbi linken tekinthetik meg: http://hargitamegye.ro/kituntetesek/dijazottak/2015-os-ev-dijazottjai/szaniszlo-csaba.html). A díjat Borboly Csaba megyeelnök, Barti Tihamér alelnök és Fekete Örs, a közszolgálat vezetője adta át.

Az ünnepi eseményen éves tevékenységéért díjazták a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Csapatot, a Csíki  Hegyimentő Egyesületet, a székelyudvarhelyi Harmont Hegyimentő Csapatot, a Toplița–Călimani Hegyimentő Egyesületet, továbbá a barlangimentő és a búvárszakosztályt.

Csíkszereda, 2015. december 16.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.