fbpx

További összefogásra buzdítottak az elöljárók

Összefogással, kalákában készült el a tófalvi út Zetelakán

Ünnepelni gyűltek össze a zetelakiak és meghívott vendégeik november 15-én, pénteken a tavaly elkészült tófalvi hídnál, valamint a most felújított mintegy 1,6 kilométer hosszúságú úton. Az aszfaltúthoz a pénzügyi forrásokat Zetelaka Község Önkormányzata, valamint Hargita Megye Tanácsa biztosította, a munkálatokhoz használt kő a Zetelaki Közbirtokosság adománya. Az átadáson felszólalt Nagy Attila, a község polgármestere, aki az összefogás erejéről beszélt a jelenlévőknek, ugyanakkor felhívta figyelmüket, hogy az elkészült utat felelősséggel használják, hiszen így megnövekedhet a gyorsan hajtók száma.

– Egy évvel ezelőtt, a hídavatáskor megígértük, hogy még ebben az évben leaszfaltozzuk a tófalvi utat. Tegnap a kivitelező befejezte a munkát, így ma ünnepélyesen és közösen vehetjük át a beruházást. Sok bosszúságot okozott eddig a túl nagy forgalom miatti sár és por az itt lakóknak, az autósoknak pedig a sok gödör jelentett gondot. Az aszfalt a tófalviak régi álma volt, amelyben csak a munkagépek megjelenésekor kezdhettek el hinni az itt lakók. Nem volt könnyű mindezt megvalósítani. Sok egyeztetéssel, előkészülettel jártak a munkálatok. Tanácstalanok voltunk, hogy a szűkös források ellenére hogyan lesz itt elegendő hosszúságú, tartós és jó minőségű út. Válságos időket élünk, és a közösségi képviseletet ellátó RMDSZ sincsen kormányon, de számíthattunk a megyei tanácsra és a helyi közbirtokosságra, amelyekkel összefogva sikerült megvalósítani ezt a régi álmot. Ez a munkálat is bizonyítja, hogy mire képes az összefogás. Most is ki kell mondanunk: ezekben az időkben fényűzés a széthúzás, luxus az erőink szétforgácsolása. Zetelaka ezt nem engedheti meg magának. Azt kívánom, használják egészséggel, de főleg felelősséggel ezt az utat. Ugyanis megszűnt a por és a sár, de megjelent egy új veszélyforrás, a gyorshajtás. Figyeljünk egymásra, hogy legyen balesetmentes utunk – mondta Zetelaka polgármestere.

A polgármestert követően Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólalt fel, aki további összefogásra biztatta a helybélieket.

– Összefogással, kalákában készült el a tófalvi út. Ahogy a polgármester úr is hangsúlyozta, nem találkozhatunk olyan problémával, amit kalákában ne tudnánk megoldani. Össze kell fognunk, közös erővel kell a megoldásokat megkeresni, és ez Zetelaka községben kiváltképp fontos, hiszen önök az elmúlt önkormányzati ciklusban nagyon sok olyan uniós támogatási lehetőségről lemaradtak, amiket több más községvezetésnek is sikerült lehívni, eurómilliókat fektetve be a települések fejlesztési munkálataiba. Zetelakán egyetlen méter aszfalt is sok verejtékébe kerül a helyi vezetőknek, ugyanis egyre nehezebb összeszedni a forrásokat. Éppen ezért gratulálok a helyi önkormányzatnak, élén a polgármester úrral, a most befejezett munkához. Örülök, hogy közös erőfeszítéssel elkészülhetett az aszfaltút, és köszönöm az itt lakók türelmét, hitét és segítségét. Hiszek benne, hogy az összefogás, a kaláka útján haladva a község többi problémáját is meg tudjuk oldani. Bízom benne, hogy a zetelaki községvezetés élen fog járni a következő uniós ciklusbeli európai támogatások lehívásában. Ugyanígy bízom abban az erőben, amely a közbirtokosság, az egyház, az iskola és a civilszervezetek példás együttműködésében rejlik, hiszen ehhez hasonlót keveset lehet látni megyénkben – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke, külön megköszönve Sándor Barna és Bíró Barna Botond jelen levő megyei tanácsosnak, illetve a udvarhelyszéki RMDSZ-szervezetnek a kiállást a zetelakiak ügye mellett.

Az útavatáson Pap Antal atya mondott áldást. A zetelaki római katolikus plébános kifejtette, hogy minden, ami az embereket egységre vezeti, Isten terve szerint való. Akiket ugyanis hegyek vagy vizek választanak el, távolságok különítenek el, őket az újonnan épült utak kötik össze, ugyanakkor kérte Isten áldását az útépítés kivitelezésén munkálkodókra, illetve segítő oltalmát a felújított út használóira.

Zetelaka, 2013. november 15.

 987 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...