Turisztikai információs központ nyílt Gyergyóditróban
Turisztikai információs központot hoztak létre Gyergyóditróban, a létesítmény átadását a falunapok keretében tartották június 28-án.
Az ünnepségen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki kiemelte, Székelyföldet hasonló beruházások kivitelezésével lehet építeni, amely pénzt hozó épület kell legyen a település és a megye számára. – Fontos, hogy képesek legyünk több munkával, összefogással szervezett módon itt tartani a turistákat, illetve elhozni azokat, akik még nem látogattak megyénkbe. Meggyőződésem, hogy a településen működő vállalkozók, vendéglátók, és mindenki számára aki munkahelyet teremt, fontos, hogy van egy hely, ahol reklámozhatja termékeit, szolgáltatásait, és segítséget kap az értékesítésben – emelte ki Borboly. A tanácselnök ugyanakkor székely zászlót ajándékozott a közösségnek, ami hirdeti, hogy székely szolgáltatásokat lehet igénybe venni az információs központban.
Puskás Elemér polgármester elmondta, hogy a ditróiak nagy százalékban hiányolták a turisztikai szolgáltatásokat a településen, éppen ezért most egy olyan lépést tettek meg, amely reményeik szerint nemcsak Ditró, de egész Székelyföld turizmusát elő fogja lendíteni. A polgármester azt a kívánságát fogalmazta meg az információs központtal kapcsolatosan, hogy soha nem legyen üres, élje el a célját, hiszen akkor van értelme a befektetésnek, ha ez Ditrót tudja szolgálni.
Az ünnepségen részt vett Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat elnöke is, aki örömét fejezte ki, amiért a település életében jelentős eseményen részt vehetett. Elmondta, azért látogattak ismét Hargita megyébe, hogy a megyei tanáccsal ápolt kapcsolatot új tartalommal töltsék meg. – Számos testvér települési kapcsolat van a két megye települései között, de ezen túlmenően is nagy lehetőség van az Európai Uniós programozásban, a transznacionális programokban, amelyek új távlatokat nyithatnak a kétoldalú kapcsolatoknak. Remélem, hogy nagyon sok anyaországi vendég fogja igénybe venni az információs központ szolgáltatásait, én mindenkit arra fogok biztatni, hogy amennyiben a hegyekbe vágynak, akkor ide jöjjenek, ahol megtapasztalhatják a vendégszeretetet, érdekes és hasznos közösségi élményben lehet részük – nyugtázta Seszták Oszkár.
Csíkszereda, 2014. június 28.