fbpx

Udvarhelyszék legnagyobb sátortáborába látogatott Hargita Megye Tanácsa RMDSZ frakciója is

A Nagygalambfalvi Református Egyházközség, a Nagygalambfalvi Általános Iskola, a polgármesteri hivatal, és a közbirtokosság közös szervezésében zajlik a minden évben egyre népszerűbb Vakációs Bibliahét. A 14 év alatti gyermekeknek szóló sátortábort kilencedik alkalommal szervezték meg a községhez tartozó Nagyvölgyszádán, amely július 16-án kezdődött és július 21-ig tart. Kányádi György Attila lelkész és Gyerkó Levente polgármester mutatta be Hargita Megye Tanácsa RMDSZ frakciójának a sikeres kalákán alapuló tábort. A frakcióülésen megvitatták a soron következő tanácsülés témáit. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint könnyebb jó döntéseket egy ilyen környezetben meghozni, ahol a fiatalok tevékenységeit látva a tanácsosok is jó irányba dönthetnek az ifjúságot érintő kérdésekben is.

A táborban idén közel háromszáz gyermek van jelen, akik tematikus kézműves foglalkozásokat gyakorolhatnak helyi mesterek vezetésével többek között. A táborban helyi önkéntesek segítik, hogy a résztvevő fiatalok a szórakozás mellett tartalmasan és hasznosan tölthessék a hetet. Az első nap fényképekben az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/Nagygalambfalvi-Reform%C3%A1tus-Egyh%C3%A1zk%C3%B6zs%C3%A9g-323546251169402/

 

Csíkszereda, 2018. július 17.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.