fbpx

Új generátort kap a Hargita Megyei Vérközpont

Rendes havi ülését tartotta meg Hargita Megye Tanácsa október 30-án, szerdán a megyeházán. A testület elfogadta a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság költségvetésének kiegészítését újabb 4,5 millió lejjel: az összeg egy újabb hónapra fedezi a személyzet fizetését és a közszolgáltatások biztosítását. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke hozzátette, továbbra is várják a kormány támogatását.

Idén nyáron egy generátort vásárolt a megyei tanács a Hargita Megyei Vérközpont számára, amelyet a mai tanácshatározattal át is adtak. Ez biztosítja majd a központ folyamatos működését, áramszünetek idején is.

Mindezek mellett két híd felújítását hagyta jóvá a testület. Egy teljesen új híd épül Gyergyóvárhegyen a 153D jelzésű megyei úton, valamint felújítják Korondon a Sórét utcai átkelőt, amely a hulladéktömörítő állomáshoz vezet.

Ugyancsak elfogadták a 153D út felújításának, valamint a décsfalvi híd építésének módosított költségvetését. Erre azt követően volt szükség, miután a kormány korábban megemelte az építőiparban dolgozók minimálbérét, amelynek folytán az építőcégeknek többlet költségük keletkezett. A megyei tanács elnöke hozzátette, hogy mindkét esetben már korábban megkötötték a kivitelezési szerződéseket és bízik benne, hogy most már a munkálatok is új lendületet vesznek.

A tanácsülés előtt letette hivatali esküjét Hîrlav Costin megyei tanácsos, aki Rugină Cipriant váltja. Ugyancsak az első megyei tanácsülésen vehettek részt Hargita Megye Tanácsa fizetett gyakornokai is, akik félévig erősítik az apparátust.

– Várjuk gyakornokainktól a hasznos észrevételeket és remélem később többen, hosszútávon is elhelyezkednek hivatalunkban – köszöntötte Borboly Csaba a fiatalokat, hozzátéve, hogy mindez Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor törvénymódosító javaslatának egyik eredménye.

Csíkszereda, 2019. október 30.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.