Új kiadvánnyal népszerűsítik a megzőgazdálkodást
Tankönyvként is bejegyeztetnék a Mezőgazdasági kisokost
Hargita Megye Tanácsa által támogatott, V–VII. osztályosoknak szóló kiadványt mutattak be az érdeklődő tanároknak, mezőgazdasági szakembereknek és újságíróknak január 21-én a csíkszeredai megyeháza márványtermében. A szerkesztők nem titkolt célja, hogy a Mezőgazdasági kisokos segítségével felkeltsék az általános iskolába járó gyerekek érdeklődését a gazdálkodás iránt. A román és magyar nyelven is megjelent kiadványból egyelőre 3500 példányt nyomtattak mindkét nyelven.
A kiadványbemutatót Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg, aki felszólalásában a könyv létrehozásának céljairól és a további tervekről beszélt.
– A könyv ötlete a Székelység története című kiadvány nyomán született meg. A szerkesztők nem titokban dolgoztak, a könyv széleskörű csapatmunka eredménye. Ezzel a kiadvánnyal azt szerettük volna elérni, hogy minél több gyermek megtapasztalhassa a saját termékek előállítását, a több lábon állás lehetőségét. Megtanulhatják, hogyan válhatnak önerőből sikeres felnőtté, ami elsősorban azt jelenti, hogy képesek magukról és másokról is gondoskodni – mondta beszédében a megyei tanácselnök.
A Mezőgazdasági kisokos kiadása kapcsolódik a Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének Kiskertész programjához, amelynek segítségével már két éve sikeresen népszerűsítik a gazdálkodást az általános iskolás gyerekek körében. Erről a kezdeményezésről Márton István, a vidékfejlesztési egyesület elnöke elmondta, hogy a program csak tavaly több mint kétezer diákot érintett szerte a megyében.
– Amit ti megtermeltek, az táplálék, amit az üzletben megvásároltok, az csak étel – ezt mondtuk a gyerekeknek is – összegezte a program értelmét az egyesület elnöke hozzátéve, hogy a Mezőgazdasági kisokos ennek megértésében és gyakorlatba ültetésében segíti a kisiskolásokat.
Abrahám Emma, a Hargita Megyei Agrárkamara elnöke, a könyv egyik közreműködő szerkesztője bemutatta a kisokos tartalmát. Három nagyobb fejezetre tagolták a könyvet: növénytermesztés, állattenyésztés és biogazdálkodás.
Becze István megyei tanácsos hangsúlyozta, hogy a könyv kiadása azért is fontos, mert ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy a megyei tanácsnál olyasmivel is foglalkoznak, ami hiánypótlónak számít. Ezért is tartják célkitűzésnek, hogy tankönyvként is elismerjék a kisokost, hiszen annak segítségével a gyerekek köri tevékenységeken, választható tantárgy keretében tanulhatnak a mezőgazdaságról.
Korodi Attila parlamenti képviselő gratulált a kiadványhoz, és reményét fejezte ki, hogy a gyerekek minél előbb találkozhatnak a könyvvel az iskolában, és hogy az újabb kiadásokat ér meg, és az évek során egyre tartalmasabb lesz.
A jelenlévő felszólaló szakemberek és tanárok – akik most ismerkedtek meg a kiadvánnyal – elégedettségüket és reményüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy a könyv valóban elterjed és eredménnyel forgatják majd a diákok.
Borboly Csaba záró gondolataiban reflektált az észrevételekre és elmondta, hogy intézményes szinten elindították azt a procedúrát, amellyel országos szinten is elismert tankönyv lehet a Mezőgazdasági kisokos.
Csíkszereda, 2014. január 21.